KÖTHÁLÓ
képzés Miskolcon
A
Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózatának tagjaként, a Nimfea
Természetvédelmi Egyesület munkatársai részt vettek a Miskolcon
tartott képzésen, melynek témája a levegőszennyezés és a kémiai
levegőszennyezők voltak. Az előadássorozat Miskolc - Tapolcán,
a barlangfürdő melletti panzióban, kellemes környezetben telt
el.
A
képzés első napján a Levegő Munkacsoporttól érkező Lukács András
tartott előadást a közlekedés levegőszennyező hatásairól, valamint
annak megoldási lehetőségeiről. A többféle megoldás között a
gazdasági, tudatformálási eszközök is szerepeltek. Az előadás
vitaindítónak bizonyult, amelyhez az autómentes nappal kapcsolatos
rendezvények megbeszélése társult. A második napon, Simon Gergely
beszámolóját hallgatták meg a résztvevők, aki szintén a Levegő
Munkacsoporttól érkezett, és a környezetszennyezés kémiai szennyezőiről,
valamint a kémiai anyagok összetételéről, hatásairól beszélt.
A délután folyamán, a szakmai programokon kívül, szabadprogramot
is élvezhettek a KÖTHÁLÓ - tagok. A KÖTHÁLÓ belső ügyeinek megtárgyalása
után barlangfürdőzni és városnézésre indult a társaság.
A harmadik nap délelőttjén újra Simon Gergely előadását
hallgatták a résztvevők, amely egy úttörő témáról, a REACH -
ről szólt. A pénteki nap egy másik témának is otthont adott,
Balog Ákos, a miskolci Öko - Kör munkatársának előadását hallgatták
meg az ottlévők, a biomonitoring rendszerről és annak módszereiről.
A képzés három napja oldott hangulatban telt el, az előadások
érdekesek, és hasznosak voltak.