Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Persányi Miklós Miniszter Úr
részére

Budapest
Fő u. 44-50.
sz.
1011

Tisztelt Miniszter Úr !

December 12-én megkaptuk a 2004. évi KÖVICE rendelet tervezetét, amelynek véleményezési határidejét december 15-ben határozták meg. Úgy gondoljuk, hogy ilyen rövid idő nem elegendő megalapozott, a civil mozgalom álláspontját tükröző vélemény összeállításához. A véleményezés azért sem lehet megalapozott, mert a pályázati rendszer működését meghatározó többi anyagot - például a pályázati kiírás tervezetét, a tervezett támogatási kereteket, a lebonyolítással kapcsolatos terveket, a bizottságok számát és a tervezett civil képviselők számát, összességében a végrehajtási utasítást - nem ismerjük, és tervekről nem volt alkalmunk konzultálni Önnel, vagy a témában illetékes munkatársával. Nem tudjuk, a korábban tervezett, a társadalmi keretek között dolgozó, minisztériumi feladatokat átvállaló szervezetek céltámogatásának jövőjét sem, mely szintén jelentősen befolyásolhatja a civil szervezetek pályázataival kapcsolatos körülményeket. Külön kiemeljük a lebonyolítás  - adminisztratív feldolgozás, támogatás odaítélése, szerződéskötési folyamat, támogatás utalása, beszámolók elbírálása és szakmai ellenőrzése - körében ismert anomáliák megszüntetésének többször hangoztatott igényét. A teljes rendszer megalapozott véleményezése pedig csak mindezek együttes ismeretében lehetséges.

Ugyanakkor meg kell jegyeznünk azt is, hogy közülünk többen, a különböző munkabizottsági üléseken határozottan kérték, hogy betekintést nyerhessenek a rendeletalkotási folyamatba, és kapják meg a lehetőséget, hogy érdemi társadalmi véleményt fogalmazhassanak meg a készülődő rendeletről. A fentiekben említett határidő rövidsége véleményünk szerint nem csupán a jogalkotási törvényben szabályozottakkal ütközik, de a minisztérium által megfogalmazott normákkal sem összeegyeztethető. Mindemellett, megítélésünk szerint a jelen rendeletalkotási folyamat a Kormányzat "Civil Stratégiája" című dokumentumában megfogalmazottakkal is szöges ellentétben áll, ennek következtében a tárca nem csak saját magának ad támadási felületet, hanem a kormányzat civil ügyekben tett kötelezettségvállalásait is lehetetlen helyzetbe hozza ezzel.

Mielőbbi válaszában bízva, tisztelettel:

 

A környezet- és természetvédelmi szervezetek képviseletében a 2003-as Országos Találkozón választott civil képviselők:

Breuer László Göncöl Szövetség
Estók Bertalan dr. Életfa Környzetvédő Szövetség
Farkas István Magyar Természetvédők Szövetsége
Gellért Miklós SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület
Hajtman Ágnes Levegő Munkacsoport
Ilosvay György Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület
Kiss József Holocén Természetvédelmi Egyesület
Labancz Györgyi Természetes Életmód Alapítvány
Lenkei Péter Levegő Munkacsoport
Lovászi Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Lukács Attila E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Molnár Attila Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör
Nyvelt Erik Független Ökológiai Központ
Priksz Gábor E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Sallai R. Benedek Nimfea Természetvédelmi Egyesület
 

Az aláírók nevében:

Sallai R. Benedek

 

 

Budapest, 2003. december 15.

 

Kapják még:

  1. Tóth Miklós kabinetfőnök úr
  2. Csepregi István főcsoportfőnök úr
  3. Kis Zoltán államtitkár úr

 

Válasszal kapcsolatos értesítési cím:

Sallai R. Benedek

Nimfea Természetvédelmi Egyesület

20/391-41-47, srb@nimfea.hu

5421. Túrkeve, Erdőszél u. 1. sz.


Vissza a lap tetejére

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -