Munkatársi
beszámoló a Celodin ODL programban résztvevő szervezetek Pécsen
rendezett Local forumjáról.
2004. február
19-én és 20-án a Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont (DDRFK)
adott otthont a Celodin ODL programban résztvevő szervezetek
soron következő találkozójának. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület
képviseletében Kontos Tivadar a Nimfea programvezetője, és a
Magyar Természetvédők Szövetségénél dolgozó Ponicsán Péter vettek
részt a képzésen.
Az első napon a fórumon résztvevő szervezetek képviselői beszámoltak
2004-es céljaikról és terveikről, és az ezek megvalósításban
felmerülő akadályokról. Kérdésként fogalmazódott meg minden
szervezet felé, hogy a felmerülő nehézségek leküzdésében milyen
módon tud a Celodin ODL program segítséget nyújtani. Szó esett
példákon keresztül bemutatva az önkormányzatokkal, a döntéshozókkal
való kapcsolattartás fontosságáról, és az együttműködési területek
bővítésnek szükségességérő, minőségének javításáról.
A pénteki program során a résztvevők
megismerkedtek a DDRFK céljaival, működésével, szervezeti felépítésével
valamint szakmai programjaival.
Bemutatkozásként
Nyőrégi Lajos ügyvezető bemutatta a forrásközpont működését,
részletes tájékoztatást nyújtva szervezetükről, a megvalósítás
alatt álló programokról, a partnerszervezetekkel való kapcsolatról.
A Szalai Gyula - az Újra Dolgozok Program vezetője - által elmondottakból
kiderült, hogy legfontosabb feladatuk a tartós munkanélküliek
visszahelyezése a munkaerőpiacra. Évente 5000 főt tudnak bevonni
programjukba, melyből 4000 fő tartós munkanélküli.
Sümegi Katalin a KID programról adott tájékoztatást. Munkájuk
16-25 év közötti, szakképzettséggel nem rendelkező fiatalokkal
foglalkozó programokkal indult, de később az igények pontosabb
megismerésével mára módosult kissé. Jelenleg a cél az, hogy
a fiatalok a számukra megfelelő iskolákban szakképzettséget
szerezzenek, és lehetőleg el is helyezkedjenek ezen a területen.
Kiss Erzsébet, a Lépésről lépésre nevet viselőprogramot mutatta
be, melynek célja a hátrányos helyzetű - elsősorban roma - családok
életének javítása, társadalmi esélyegyenlőségük növelése, munkaerőpiaci
reintegrációjuk elősegítése.
Kaurek Csilla, az Iránytű esélyteremtő program lehetőségeit
mutatta be. Elmondta, hogy szeretné, ha programjuk az Ormánság
területén modell értékű lenne.
Ezután Dandi István beszélt a CIPP és a Civil Hálózat tevékenységéről.
A képzés résztvevői ezután Raffai Renáta szívélyes kalauzolásával
betekinthettek a DDRK "mindennapi" életébe, "bekukucskálva"
az irodákban folyó szakmai munkába is.
A program zárásaként Dr. Benedek
László ejtett szót a Pályázati Előkészítő Alap (PEA) lehetőségeiről.
Ezután a résztvevők választ kaptak felmerült kérdéseikre, és
lehetőség nyílott a tapasztalatok megvitatására is.
A szakmai programok
mellett a szervezők egyéb lehetőséggel is kedveskedtek: nagyszerű
színvonalú idegenvezetés mellett csütörtök este Pécs történelmével,
nevezetességeivel ismerkedhettek meg az ország minden részéből
érkezett szervezetek képviselői.
A Nimfea egyesület nevében ezúton szeretne köszönetet mondani
a két résztvevő, Kontos Tivadar és Ponicsán Péter a szervezőknek,
akik a képzés ideje alatt minden igényt kielégítő körülményeket
biztosítottak, valamint külön köszönet a nagyszerű szervezésért
és a programokért!