Erdei
fülesbagoly felmérés- nyertesek és eredmények!
A
Nimfea Természetvédelmi Egyesület tavaly októberben indította
útjára az erdei fülesbagoly téli gyülekező helyeinek felmérését.
A felmérésben zömében általános iskolák tanulói vettek részt,
de előfordultak gimnazisták és magánemberek is. A felmérést
három hónapon keresztül kellett végezni. Majd minden fordulónál
kisebb ajándékokban részesültek a gyerekek, amikért cserébe
történeteket, képeket, cikkeket, egy alkalommal verset is küldtek
az erdei fülesbaglyokhoz kapcsolódóan.
Az
utolsó havi beérkezési határidő március 15-e volt, az ajándéksorsolás
időpontja március 31-re esett. A felmérők 99 %-a időben visszaküldte
a lapokat, de pár nap haladékot kaptak a később beküldők is.
A kezdő 122 csapatból körülbelül fele, pontosabban 58 csapat
maradt, akik mindhárom hónapban küldtek vissza adatokat. Így
csak ezek a csoportok maradtak benn a végső sorsolásban.
Még így is, több, mint 1500 baglyot sikerült a diákoknak leszámolni.
Az egyes városokban, falvakban szépen kimutatható volt, mennyivel
csökkent az egyedszámuk az ideérkezésük óta. Jász - Nagykun
- Szolnok megyében 15, Békés megyében 14 városban mértek föl
a diákok. A felméréshez csatlakoztak más megyékből is városok,
mint Szabolcs - Szatmár - Bereg megyéből Tuzsér és Nyírmada,
Heves megyéből Poroszló, Somogy megyéből Teleki és Nagycsepely,
Pest megyéből Tápiószentmárton, Borsod - Abaúj - Zemplén megyéből
Tiszaújváros.
A felmérést lezáró sorsolásra március 31-én került sor. Az 58
csapatból 3 csapat került kisorsolásra.
A nyertesek a következő csapatok és iskolák lettek:
- Dózsa úti Általános és Labdarúgó Iskola, Fülesbaglyok védői
25 csapata, Kunhegyes
- Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Kisfülesek 99 csapata, Törökszentmiklós
- Általános Iskola és Óvoda, Lányok 99 csapata, Szabadkígyós
A
nyerteseknek gratulál a Nimfea Természetvédelmi Egyesület minden
munkatársa. Külön köszönet azoknak a lelkes felmérőknek a részvételt,
akik különböző anyagokat, képeket, küldtek felmérő adatlapjaikkal
együtt.
A nyertesek postai úton kapják meg ajándékcsomagjaikat.
2004 szeptemberében újra elindul erdei fülesbagoly téli gyülekezőhelyeinek
felmérése, melyre a most résztvevőkön kívül minden érdeklődő
és megfigyelő jelentkezését várja a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület