A
gyakorlati megvalósítás útjára lépett a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület Túrkevei Tájrehabilitációs és Térségfejlesztési Programjának
(TTTP) célprogramja, mely a megfelelő tájhasználat alkalmazását
szorgalmazza
2005.
tavaszán a megvalósulás útjára lépett a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület tájrehabilitációs kezdeményezésének egyik célprogramja,
melynek célja a megfelelő tájhasználati formák használatának
megvalósulása, és a legeltető állattartás fellendítése a térségben.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a 2004-es év végén több
olyan gazdálkodót segített állattartásra alkalmas gazdasági
épülethez jutni, akik vállalták, hogy részt vesznek az egyesület
tájrehabilitációs programjában. Ezt olyan módon teszik, hogy
legelő állatállományt (juh, szarvasmarha) tartanak fenn, és
ezekkel az állományokkal vállalják bizonyos gyepterületek kezelését,
karbantartását. Az említett gazdák már birtokba vették az épületeket,
és állatállományukat is elhelyezték. Az áprilisban induló legeltetési
szezonnal tehát elkezdődik a szó szoros értelmében vett tájrehabilitáció.
A
túrkevei termelőszövetkezet felbomlásának, a juhtartó ágazat
megszűnésének egyenes következménye volt a térség több ezer
hektárnyi gyepterületének lasssú pusztulása. A legeltetés megszűnése
miatt eltűnt a térségből védett rágcsálónk, az ürge, és megritkult
vagy ideiglenesen eltűnt az ürgékkel szívesen táplálkozó kerecsensólyom
és parlagi sas állománya is.
A
korábban a túrkevei termelőszövetkezet Juhtenyésztő Kft-jének
tulajdonában lévő gazdasági épületek, hodályok kezelési jogához
az azokat megvásárló Ökotárs Alapítvány segítségével sikerült
korábban hozzájutnia az egyesületnek (ld.:www.nimfea.hu/aktualis/031217oko.htm).
A
fentebb említett gazdálkodók segítésén kívül a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület saját állatállománnyal is részt kíván venni a legeltetés
minél szélesebb körű kiterjesztésében. Ennek érdekében fel szeretne
újítani a tulajdonában lévő, 900 anyajuh elhelyezésére alkalmas
majort, amelyben a tervek szerint elhelyezésre, majd a későbbiek
során felfejlesztésre kerülne az egyesület jelenlegi, néhány
tucat állatból álló törzsállománya. Emellett itt kerülne kialakításra
egy őshonos magyar háziállatokat bemutató gyűjtemény, és egy,
a térség korabeli pásztorépítményeit eredetiben reprodukáló
szabadtéri múzeum is.