Végetért
a Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2005. évi biharugrai tábora.
A
meghívásnak a legtöbben szívesen eleget tettek, így tekintélyesnek
mondható, harmincfőnyi "tömeg" gyűlt össze.
Az első három napon a Körös-Maros Nemezeti Park Igazgatóság
Biharugrai Tájvédelmi Körzetének látnivalóival ismerkedtek
a táborlakók.
A meglátogatott helyek között szerepeltek a biharugrai és
a begécsi tórendszer vizes élőhelyei, az itt kialakított tanösvény,
valamint Mezőgyán és Geszt környékének természeti és kultúrtörténeti
értékei. A negyedik napon a táborlakók felszedték a Janka-lak
udvarán felállított sátraikat, és útjukat Romániába, a Bihar
hegység felé vették. Itt a Pádis fennsíkon ütöttek táborhelyet,
ahol ebben az időpontban annyi turista gyűlt össze, hogy alig
lehetett megfelelő sátorozóhelyt találni a völgyben.
Sajnos a táborhely és környékének tisztasága a korábbi évek
tapasztalatainak megfelelően ismét hagyott kívánnivalót maga
után. A kitett szemeteskonténerek mellett sok helyen még a
tavalyi szemét is fellelhető volt. Szerencsére a turistaútvonalak
mentén már jónak volt mondható a helyzet, itt elvétve talákozott
az ember a turisták által otthagyott szeméttel, hulladékkal.
A
Pádison az immár hagyományosnak mondható látnivalókat nézték
meg a tábor résztvevői, mivel sok olyan vendég volt, aki még
nem járt itt, és nem ismerte a könyék nevezetességeit, mint
például a Csodavár barlangot, a Galbena kőközt, a Medve-barlangot.
A komoly fizikai állóképességet igénylő túrákat derekasan
bírta a társaság, és külön ki kell emelni a velük tartó "aprónépséget",
hiszen igen fiatal résztvevői is akadtak az idei tábornak.
A Pádison töltött két és fél nap után kissé fárdtan, de élményekkel
gazdagon indultak haza, Magyarországra a résztvevők.
A tábor szervezői ezúton szeretnék köszönetüket kinyilvánítani
a Körös Maros Nemezeti Park Igazgatóságának, mert a korábbi
évekhez hasonlóan térítésmentesen rendelkezésre bocsátotta
Biharugrai Tájvédelmi Központ Irodájának is otthont adó Janka-lakot.
Külön köszönet illeti Bíró Istvánt, a nemzeti park munkatársát,
akinek vezetésével zajlott a Mezőgyán környéki élőhelyek és
a Geszti kastély megtekintése. Végül, de nem utolsósorban
hálás köszönet Mikics Imre biharugrai halastavi gazdálkodónak,
aki a tavaiban termelt kiváló minőségű biopontyokkal ajándékozta
meg a tábort.