Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Elkészült a Nimfea Természetvédelmi Egyesület Oktatóközpontja.

   Múlt hét csütörtökön került sor az egyesület Fekete István nevét viselő Oktatóközpontjának átadására.
Az esemény rangját jelezte, hogy az ünnepélyes megnyitón részt vett Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter is.

  Az átadási ünnepség a magyar nemzeti- és a természetvédelem lobogójának felhúzásával vette kezdetét.
Ezután Dr. Szabó Zoltán, Túrkeve város polgármestere mondta el nyitóbeszédét, melyben méltatta az egyesületnek a város közéletében és a környezeti nevelésben betöltött több, mint tíz éves szerepét. Reményét fejezte ki, hogy a város és a környék iskolái, valamint a Fekete István Oktatóközpont között jó munkakapcsolat és tartalmas együttműködés alakul ki a jövőben.
Ezután Rózsa Endre országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelent vendégeket. Elmondta, hogy középiskolai igazgatóként és biológiatanárként korábban átérezte annak szükségességét, hogy a diákok szemléletében kellő hangsúlyt kapjon a természet szeretete, környezetünk védelme. A most átadott intézmény megfelelő infrastrukturális alapot ad a környezeti nevelési célkitűzések megvalósításához.
Persányi Miklós miniszter örömét fejezte ki, hogy országunkban az utóbbi években egyre több ilyen jellegű létesítmény került átadásra. Kiemelte, hogy a Nimfea egyesület létesítménye hangulatos, igazi természeti környezetben került megépítésre. A miniszter beszéde után az ünnepélyes szalagátvágással hivatalosan is átadásra került a Fekete István Oktatóközpont. Ezután Sallai R. Benedek ügyvezető a konferenciatermébe invitálta a megjelenteket, ahol bemutatta a létesítmény megépítésének történetét, és megköszönte a támogatók segítségét.
A köszöntők sorát Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatója zárta, aki példaként említette a nemzeti park és a Nimfea évek óta tartó együttműködését, és sok sikert kívánt a további munkához.
A hivatalos köszöntők végén a meghívott vendégek megtekintették az Oktatóközpontot, majd fogadással ért véget a rendezvény, ahol „kevi” jellegű svédasztallal és birkapaprikással kedveskedtek a szervezők.

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -