Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Madármegfigyelő Világnapok Túrkevén és Kisújszálláson

   Október első hétvégéjén ismét madármegfigyelő kirándulást szervezett a Nimfea Természetvédelmi Egyesület. A nemzetközi rendezvény első napján szombaton esős reggelre virradt és a kirándulás alatt nem is változott az idő. Kerékpárral a Nimfea TE központi irodájától indult az öt fős csapat. Az első megállóhely a túrkevei Malomzugi-halastavak egyes tóegysége volt, ahol cigányrécék, kontyos récék mellett kis vöcsköt, szürke gémet, vízityúkot is sikerült megfigyelni. Tovább haladva a Csudabalai-pusztára egerészölyvet, egy nagy csapat seregélyt és sordély csapatokat sikerült megfigyelnünk.

    A vasárnap reggeli kirándulás ködös, hűvös reggelen indult a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium elől, összesen tizenhét résztvevő indult útnak. A két legfiatalabb résztvevő három illetve három és fél éves volt! A dévaványára vezető műúton kerékpározva nagyon sok helyen találtunk pettyes gőtéket, melyek igyekeztek az út túloldalára jutni. A gőtéket egytől-egyig átszállították a gyerekek az út biztonságos oldalára, ahonnan tovább igyekezhetnek telelőhelyeik felé. A műút mellett található az őszi kikerics egy kisebb állománya, mely még gyönyörűen virágzott és a csoport minden tagja megcsodálhatta Kisújszállás városának eme növényritkaságát. A Kenderesszigeti-halastavakhoz érve még mindig köd honolt a tájon, de három dankasirály, melyek a kis csapattól alig 10 méterre ültek a tóparton lekötötték a figyelmet, míg a köd felszállt. Úgy kilenc óra körül kezdett szétoszlani a köd és feltárult a tavak varázslatos madárvilága. Búbos vöcskök és kis vöcskök úsztak a parttól nem messze, távolabb dankasirályok és fattyúszerkők röpködtek és sárgalábú sirályok úsztak. Időnként felbukkant egy-egy jégmadár is a part menti nádas szélén található leshelyére kiülve. Az egyik tó éppen lecsapolás alatt állt, már a 30%-án iszapos felület volt található, melynek szélén nagy csapat dankasirály és füstös cankó táplálkozott. Összesen hatvankét nagy kócsag ácsorgott apró halakra lesve a nádas szélében és nagy póling szedegetett egy magában a sekély víz mentén.
    Szép napos idő kerekedett és a Hortobágy-Berettyó folyó menti rövid séta után a hazafelé úton még egy megálló, a kisújszállási Gyalpári-Csordajárás következett. A Csordajáráson néhány mezei pacsirtát lehetett látni és megtekintetésre került Kisújszállás városának utolsó megmaradt gémeskútját is. Sajnos a gyep déli oldalán található a város kommunális hulladéklerakó telepe és pont mellette került kialakításra a tavalyi év folyamán a krosszpálya is egy fontos pettyes gőte és zöld levelibéka szaporodóhelyen, valamint az Európai Unió Madárvédelmi Irányelvében szereplő parlagi pityer fészkelőhelyén. Ez által láthatott példát a kiránduló csapat, arra, hogy hogyan lehet felelőtlenséggel tönkretenni egy érintetlen szikes ősgyepet.
   A nap egyik fénypontját jelentette a Nagy rét felett átvonuló békászósas, melyet egészen közelről lehetett megfigyelni, ahogy nem túl magasan körözött két barna rétihéja és egy egerészölyv társaságában.


   

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -