Önkéntes
hétvége volt a Nimfea Természetvédelmi Egyesületnél
2006. február 10- 12 között ismét szorgos önkéntesek
hada lepte el a Nimfea Természetvédelmi Egyesület Oktatóközpontját.
A feladatok egyrésze az Oktatóközpont körül található erdő rendezéséből
állt: irtottunk oda nem illő cserjéket, elkezdtük az odúk karbantartását,
nádat gyűjtöttünk egy erdei lessátor kialakításához, szombat
délután pedig réti fülesbagoly felmérésen vettek részt az önkénteseink.
A fázósabbaknak is akadt szép
számmal feladat. A hétvégén végre átlátható rendszerbe pakoltuk
az egyesületi könyvtárat, egy nagyszabású leltár során elkészítettük
az egyesületi kiadványok lajstromát, valamint a töménytelen
mennyiségű egyesületi repi póló között uralkodó káoszt is sikerült
megszüntetnünk.
Szórakozásból sem volt hiány. A jó hangulatot
a résztvevőkön túl Bora és Chilli, a két jól nevelt vadászkutyus,
az egyesületi gólya, továbbá a racka nyáj biztosította. Akik
erejüket és ügyességüket is szerették volna próbára tenni, részt
vehettek Kontos Titi kollégánk íjászmester kurzusán is.