Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Megemlékezés Balogh János akadémikusról

     A Túrkevéért Alapítvány és az Alföldkutatásért Alapítvány közös szervezésében idén is megemlékeztek egy konferencia keretén belül Balogh János akadémikusról. A Balogh János II. Nagykunsági – Nagysárréti Tájökológiai konferencián felső tagozatos általános iskolásoktól, a főiskolás hallgatón keresztül a természetvédelemmel foglalkozó szakemberekig bezáróan hallhattak előadásokat a megjelentek.
Az előadók között volt Monoki Ákos, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület biodiverzitás-védelmi célprogamvezetője is, aki a túrkevei Tájrehabilitációs lehetőségekről tartott értékes előadást.

    A megjelentek ezen kívül érdekes előadásokat hallgathattak meg többek között Széll Antaltól, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őrétől a hazai túzokállomány megőrzésében vállat feladatokról és lehetőségekről. Az előadásokon kívül az egybegyűltek megtekinthették az előzetesen kiírt Balogh János nevével fémjelzett rajzverseny eredményeit, illetve részt vettek annak eredményhirdetésén. A konferencia a Balogh János szobor koszorúzásával ért véget.

 

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -