2006-ban
már második alkalommal ült össze a Nimfea Természetvédelmi Egyesület,
a Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör, a KAMOT Alapítvány
és a Beregszászi Magyar Gimnázium képviselője, a magyar - ukrán
környezetvédelmi pályázat lebonyolításával kapcsolatosan. Az
ukrán partnerekkel történt találkozókkal elkezdődött egy 2 éves
környezetvédelmi program lebonyolítása.
A Beregszászi Magyar Gimnázium Beregszászon,
egy 3 hektáros területen foglal helyet, ahol mintegy 450 diák
folytatja tanulmányait. A Gimnáziumban csak magyar diákok járnak,
akik mind Ukrajnában, mid Magyarországon folytatják felsőfokú
tanulmányaikat. A KAMOT Alapítvány a magyar fiatalok, hallgatók
munkáját segíti, illetve pályáztatás útján fejti ki munkásságát.
A közös ukrán - magyar környezetvédelmi program keretén
belül az ukrajnai szervezetekkel közösen környezeti nevelési
és hulladékgazdálkodási program megvalósítása vette kezdetét.
A projekt két tanulmányutat, 7 nap fórumot és oktatást, és két
kiadvány elkészítését tartalmazza, a hazai és ukrán környezeti
nevelésről, valamint a hulladékgazdálkodás helyzetéről. Mindkét
téma épít a fiatalok bekapcsolódására, a pedagógusok, önkormányzati
képviselők képzésére, és példákat állít a hazai megvalósításból.
A tanulmányutakra a 2007. évben kerül sor, míg a fórumokat és
találkozókat negyedévente tartják a partnerek. A kiadványt ukrán
és magyar nyelven adják ki a program végén. Az ukrajnai, kárpátaljai
fiatalok bevonásával civil szervezetek létrehozását és technikai
fejlesztését is felvállalta a program, mely keretén belül számítógépes
fejlesztésekre kerül sor.