Kedves
Barátaink, Támogatóink!
Ismét segítségeteket szeretnénk kérni a 2x1%-os SZJA
rendelkezések népszerűsítéséhez.
Tesszük ezt azért, mert az önadózók, akik május 22-éig folyamatosan
adják le az adóbevallásukat, az adózók kb. 30-40%-át teszik
ki.
Az adózók minden évben jogosultak rendelkezni adójuk
1%-áról a civil szervezetek, alapítványok számára, azon az 1%-on
kívül, mellyel egyházakat, illetve kiemelt célokat, pl. a természetközeli
erdőgazdálkodást támogathatja. (Ez utóbbi tevékenység technikai
száma 1445.)
Azért is fontos az 1%-ról rendelkezni, mivel a felajánlott
összeggel megegyező összegű lesz a Nemzeti Civil Alap, amely
a társadalmi szervezetek működését és tevékenységeit támogatja
a jövő évben.
Kérünk benneteket, hogy most is segítsétek
munkánkat és az elkövetkező hetekben tájékoztassátok környezeteteket
arról, hogy a Nimfea Természetvédelmi Egyesület számára lehetőség
van rendelkezni. Az irodánkban továbbra is vannak szórólapok,
amelyek magukat a rendelkezőlapokat is tartalmazzák. Kérésre
szívesen küldünk szórólapokat postán, illetve azok személyesen
is elvihetők.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a felajánlott 1%-okat a
következő célokra fordítja:
- Madármentő állomásunk működtetése
- Terepi tevékenységek több veszélyeztetett madárfaj állományának
védelmére
- Veszélyeztetett, védett és fokozottan védett növénytermőhelyek
megóvása
- Bagolyfajok áttelelőhelyeinek védelme
- Eltűnő vizes helyek megmentése
- Gyepkezelés magyar háziállatfajtákkal
- Gyerekek, fiatalok bevonása természetvédelmi munkánkba
Egyesületünk
adószáma: 18372348-1-04
További
információért keressétek fel honlapunkat, itt többek között
megtalálható a letölthető rendelkező nyilatkozat is: www.nimfea.hu
2x1%-ról lehet rendelkezni, az egyik a civil szervezeteknek,
a másik az egyházaknak tudjátok felajánlani.
A rendelkező lapo(ko)n a szervezetek nevét nem kell megadni.
Az adóbevallás címlapjának „C” mezejében külön kell jelezni,
hogy egy vagy kettő lapot adtatok-e le, illetve a borítékon
szerepelnie kell a névnek, adószámnak és a lakcímnek is. A borítékot
a lezárásnál írjátok alá, majd a bevallási csomagba tegyétek
be.
Köszönjük szépen mindenkinek a segítséget!