Ismét költenek erdei fülesbaglyok Kisújszállás központjában
2006. július 5-én este értesítették a Nimfea
TE munkatársát, hogy Kisújszálláson, a Szabadság-téri lakótelepen
fészekből kiesett erdei fülesbagoly fiókát találtak.
A közel négy hetes fióka egy panelház negyedik
emeleti ablakában található virágládában kelt ki három testvérével
együtt. Egy fióka a fészekből eltűnt és sokáig hárman nevelkedtek
a fészekben, míg nem egy fióka a fészket el nem hagyta. A
földre került fiókát a Nimfea TE munkatársa a lakótelep parkjának
fái közül egy alkalmasnak tűnő, sűrű ágú fára helyezte fel,
ahol a fióka könnyen tud, akár nagyobb magasságba is felmászni.
A szülőmadarak meglepően agresszíven védték a fiókájukat,
többszöri rárepüléssel igyekeztek mindenkit a fióka közeléből
elijeszteni. A már tollasodó bagolyfióka könnyedén mászott
a fán biztonságos magasságba, innentől kezdve a szülőmadarak
is megnyugodtak. A másik két fióka a virágládában ülve várta
szüleiket, hogy táplálékot hozzanak, ők majd vélhetően a következő
napokban szintén elhagyják a fészket és a park fáin fognak
tovább nevelkedni.
Az öreg szülőmadarak közül a tojóról kiderült,
hogy gyűrűs, vagyis nagy valószínűséggel a tavalyi évben mentett
fiókák közül az egyik sikeresen felnevelkedett fióka. Tavaly
ugyanis a városháza előtti parkban található egyik fenyőfán
fészkelő erdei fülesbagoly pár fészke leszakadt és három fióka
a földre került. A fészek helyére a Nimfea TE munkatársai
műfészket helyeztek fel, majd visszatették a fiókákat, lábukon
egy-egy alumínium ornitológiai gyűrűvel. A városokban fészkelő
erdei fülesbaglyok úgy tűnik folyamatosan gondoskodnak utánpótlásról,
így egyre több helyen várható, hogy panelházak erkélyein fészkelni
fognak az első városban fészkelő baglyok utódai.
A bagolyfiókákra jellemző, hogy még teljes kitollasodásuk,
röpképességük elérése előtt elhagyják a fészket és a közeli
fákon keresnek biztonságos pihenőhelyet maguknak. Ilyenkor
még előfordulhat, hogy a földre esnek, de itt a szülőmadarak
tovább gondozzák őket és elvezetik őket biztonságos helyre,
egy sűrű bokor alá, ahonnan könnyebben tudnak majd a fiókák
alacsonyabb, később magasabb fákra felmászni. A fiókák egymástól
gyakran nagyobb távolságra is kerülhetnek, a szülőkkel jellegzetes,
éles hangjukkal tartják a kapcsolatot.
A földre pottyant fiókákat elég egy magasabb ágra felhelyezni,
onnan már azonnal felmásznak nagyobb magasságba, ahol már
biztonságban vannak.