Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra


Őszi madármentések

  „Itt van az ősz, itt van újra…”azt hiszem jogosan kezdhetem ezzel az idézettel ezen cikk sorait, ugyanis visszavonhatatlanul megérkezett az ősz. Reggelente csípős arcát mutatja, de napközben még vissza – vissza csíp egy kis meleget a nyárból, ami valljuk be őszintén, igencsak jól esik testnek és léleknek egyaránt.
   De legyen akármilyen évszak és akármilyen időjárás, vannak madarak, akiknek ilyenkor is szükségük van az emberi segítségre. A múlt héten egy sérült szárnyú gólyát, valamint szintén egy sérült szárnyú erdei fülesbaglyot kellet gondozásunk alá venni.
   A gólyát lakossági bejelentés alapján, Túrkeve határában a Berettyó gát melletti mezőgazdasági területen látták mozogni. Az egyesület két munkatársa a szerzett információk alapján rövid keresés, majd egy kis rövid szántóföldi kergetőzés után sikeresen befogta a madarat. A helyben elvégzett gyors vizsgálat szerint a jobb szárnyvége sérült volt. Idős madárról volt szó, de ennek ellenére viszonylag jó kondícióban volt. Jelenleg az egyesület munkatársainak gondozásában van, melynek köszönhetően gyorsan megszokta az új környezetet.
   Az erdei fülesbaglyot Szolnokon találta egy helybeli lakos, mikor kisfiával az erdőt járták. A baglyot magukkal vitték egy kis tanyaépületbe, majd egy terménytároló helyiségbe rakták – ami végül is a házigazda hasznára vált, mert elmondása szerint igencsak megritkította a helyi egérnépséget – mindaddig, míg meg nem érkezett a segítség. A röpképtelen madarat megvizsgálva, nem találtak törésre utaló jeleket, így valószínűleg szárnyficamról lehetett szó. Miután a madarat bevitték az egyesület telephelyére, ott kapott egy gyors elsősegélyt, majd rövid autókázás után a hortobágyi madárkórház egyik orvosára bíztuk.

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -