Kapcsolódjon be Ön is az erdei fülesbaglyok téli gyülekezőhelyeinek
felmérésébe!
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Bagolyvédők
Baráti Köre várja mindazon érdeklődők jelentkezését, akik
szeretnének bekapcsolódni az erdei fülesbaglyok téli gyülekezőhelyeinek
felmérésébe. A program elsősorban iskolás csoportok számára
szól, de ezen túlmenően óvodás csoportok, magánszemélyek is
bekapcsolódhatnak.
Az erdei fülesbaglyok évről évre visszatérnek
hagyományos téli nappalozó helyeikre, parkokba, fasorokba,
kertekbe, ahol elsősorban az örökzöld fákon figyelhetőek meg.
A program célja egyrészt az adatgyűjtés a gyülekezőhelyekről
és a baglyok telelő állományáról, másrészt e madarak ismertebbé
tétele, népszerűsítése.
A program segítségével a jelentkezők ízelítőt kapnak a tudományos
munkából, miközben rengeteg információt gyűjtenek ezekről
az éjszakai ragadozómadarakról, a madárvédelemről és a természetvédelem
fontosságáról.
Az erdei fülesbagoly (Asio otus) hazánk elterjedt fészkelőmadara.
Fasorok, erdősávok elhagyott szarka- és varjúfészkeiben költ,
saját fészket nem épít. A párok sok esetben már tél vége felé
kialakulnak a telelőhelyen, majd tavasz elején foglalják el
az elhagyott gallyfészkeket. Fészekalja 5-6 fehér tojásból
áll, a kotlás pedig 25-30 napig tart.
A fiókák 34-35 nap alatt válnak teljesen röpképessé. Mint
általában a legtöbb bagolyfaj esetében, az erdei fülesbagoly
fiókái is elhagyják a fészket, még mielőtt kitollasodnának.
A szárny evezőtollai viszonylag hamar fejlődésnek indulnak,
így a fiókák ügyesen tudnak leereszkedni a fészekből, noha
testük jelentős részén még csak pihés.
Lábaik, csőrük segítségével pedig ügyesen tudnak felkapaszkodni.
A fiókák gyakran a földre pottyannak így az erdőkben, fasorokban
kirándulók alkalmanként találhatnak pihés bagolyfiókákat,
melyek a földön ücsörögnek.
Ezek a fiókák nem árvák, a szülők a közelben tartózkodnak,
így a fiókákat nem szabad hazavinni! Érdemes a pihés bagolyfiókát
egy közeli fa alacsony ágára feltenni, ahonnan saját maga
később magasabbra fel tud mászni.
A fiókák teljes röpképességük elérése után is még a szülőkkel
tartanak legalább egy hónapig, míg önállóan vadászni tökéletesen
meg nem tanulnak. Elsősorban rágcsálókkal táplálkoznak, de
jelentős számban fogyasztanak madarakat is. Mezőgazdasági
területeken, legelőkön, parkokban, erdőkben vadásznak zsákmányukra.
Állandó madaraink, a téli nappalokat a települések parkjainak
örökzöld fáin, de sok esetben lombhullató fafajokon fűzön,
nyíren töltik, ilyenkor rendszeresen lehet őket megfigyelni.
Zsákmányszerző útjaikra besötétedés előtt kezdenek felkészülni
tollászkodással, nyújtózkodással, majd rövid röpködéssel.
A tél végi enyhébb estéken rendszeresen hallani a hím madarakat
huhogni is.
A téli gyülekezőhelyeken a legjobb számlálási módszer a táplálkozóterületekre
kihúzó madarak számlálása. A fenyőkön, sűrű ágak között nappal
megbúvó madarak sorra hagyják el alvóhelyüket szinte mindannyian
határozott irányba tartva.
A kirepülési útvonalban állva a félórás kirepülési esemény
során egyenként számolhatóak a kihúzó erdei fülesbaglyok,
ilyenkor derül ki, hogy a nappal leszámolt egyedek közül hány
egyed maradt észrevétlen.
Újabban az erdei fülesbaglyok településeken is
fészkelnek. Korábban csak a nagyobb városok parkjaiban fészkelő
szarkák, dolmányos varjak fészkeiben költöttek, de ma már
lakótelepi lakások erkélyeinek virágládáiban is költenek.
Amennyiben tudomása van településen költő erdei fülesbagoly
párról, kérjük feltétlen értesítse a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület munkatársait (e-mail: akos
'kukac' nimfea.hu tel.: 56/361-505).
Kérjük vegyen részt felmérő programunkban és küldje meg megfigyeléseit
a településeken telelő erdei fülesbaglyokról! Minimum a három
téli hónapon egy-egy alkalommal végezze el a számlálást, mely
során jegyezze fel a letölthető adatlapon, hogy pontosan hol,
milyen fafajokon és hány egyedet figyelt meg. Írja le, hogy
van-e valamilyen veszélyeztető tényező, amely a baglyok telelőhelyét
veszélyeztetheti. Ha mindhárom hónapban egy-egy felmérést
végez, részt vesz hagyományos ajándéksorsolásunkon, melyek
során Egyesületünk pólóiból, kiadványaiból nyerhet! A felmérések
eredményeit legkésőbb március 10-ig küldje be, e-mailen, faxon,
vagy hagyományos postai úton!
Részvételét
előre is köszönjük!
Bővebb
információ:
Monoki
Ákos
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
5420 Túrkeve
Erdőszél u 1. sz.
Pf.: 33.
Tel: 56/361-505
E-mail: akos 'kukac' nimfea.hu
Letölthető
adatlap: Word,
Pdf
Letölthető
felhívás és jelentkezési lap: Word,
Pdf
Miklós Pál Ferdinánd fotói: