Megnyílt fazekasunk kiállítása
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület ez év tavaszán szárnyai
alá vette az egyik Túrkeve szülötte kézművest, Sudár Anette,
fazekas és kerámikus művészt.
Egyesületünk
a Tájrehabilitációs és az Élő Tiszáért programjában is szorgalmazza
a helyi kézműves, hagyományos mesterségek fennmaradásának
segítését.
Ezen
indítatásból került arra sor, hogy mikor a helyi fazekasról
megtudtuk, hogy az év elejével nem volt műhelye, ahol dolgozhatott
volna, egyesületünk felajánlotta, hogy a régi napkollektor
szerelő helységet egy kis átalakítással, s a kézművesünkkel
közös erővel fazekas műhellyé alakítsa át, hogy Anettnek legyen
hol folytatni a mesterséget.
Innentől kezdve, mind az egyesület táboraiban,- hogy
a felnövekvő nemzedék is betekinthessen ebbe a gyönyörű és
varázslatos világba-, mind pedig különféle rendezvényeket
kölcsönösen segítsük közös küldetésünk megvalósulását, a hagyomány
ápolást.
Ezzel elősegítsük azt, hogy egyáltalán ez a népi mesterség
még sokáig fennmaradhasson.
December
11-én került sor Sudár Anette és Bagi Beáta közös kerámia
és fotó kiállítására a túrkevei Művelődéi Házban. A kiállított
darabokat nem csak megtekinteni de megvásárolni is lehet.
December21-éig ott a művelődési házban, ezután pedig itt a
Fekete István Oktatóközpontban egyesületünk irodájánál.
Illetve lehetőség van előzetes egyeztetés után, akár személyesen
is kipróbálni ezt a mesterséget, illetve kerámiarendeléseket
leadni.
Bővebb
információ:
Nimfea
Természetvédelmi Egyesület Központi Irodája
56/ 361- 505
UNDP-GEF-KvVM
finanszírozásával zajló program