Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Nyári táborok a Nimfea Egyesületnél

A korábbi hagyományoknak megfelelően idén is szervez a Nimfea Természetvédelmi Egyesület nyári természetismereti, lovas és kutató táborokat, illetve önkéntes hétvégét. Igyekeztünk minden korosztálynak, minden témában táborral kedveskedni, így mintegy 10 táborból lehet választani júniustól, augusztus végéig tartó időszakban.

A táborok között van, helyi és környéki gyerekeket célzó csikóstábor, mely napközis jelleggel működve a lovaglással és a lovakkal ismerteti meg a 6-13 éves korosztályt. A bennalvós táborok a hagyománynak megfelelően sátras táborok, 10 és 16 éves korosztály számára, lovas, és természetkutató témákban. A helyszínt Ecsegfalvára is bővítettük, ott rendezzük meg idén a kerékpáros sátras tábort, melyre 12-16 éves fiatalokat várunk.
A táborok a kitöltött jelentkezési lap beadásával és a tábordíj 50 %-ának befizetésével válik élővé.
A március 31-ig jelentkezők kedvezményesen vehetnek részt a táborokban!

Várunk mindenkit a Nimfea Természetvédelmi Egyesület nyári táboraiba!

Jelentkezési lap letöltése - worddoc formátum - Adobe pdf formátum

 

További információ, jelentkezés:
Székely Zsuzsa
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
5420, Túrkeve
Pf. 33.
Tel/Fax: 06 56/ 361-505
Mobil: 30/ 5355-998
zsuzsa'kukac'nimfea.hu
www.nimfea.hu

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -