Kötelező lesz begyűjteni a használt akkukat és elemeket
Két év múlva minden uniós országban kötelező lesz a
használt akkuk és elemek begyűjtése és újrafelhaszálása, miután
két éven át tartó tárgyalássorozatot követően 2006 májusában
az Európai Parlament elfogadta az erről szóló irányelvet.
A használt elemek és akkumulátorok rendkívül veszélyesek lehetnek
a környezetre, jelenleg mégis csupán hat uniós ország rendelkezik
az ezek begyűjtésére vonatkozó szabályrendszerrel. A jogszabály
korlátozza az elemek gyártásakor felhasználható kadmium és
higany mennyiségét is.
Az uniós intézmények egyeztető bizottsága 2006. május 2-án
állapodott meg az elemekről, akkumulátorokról és ezek hulladékáról
szóló irányelvtervezet szövegében, így a parlament most harmadik
olvasatban, várhatóan a végleges szöveget fogadta el nagy
többséggel.
Évente mintegy 800 ezer tonna gépkocsi-akkumulátor,
190 ezer tonna ipari és 160 ezer tonna hordozható elem kerül
az EU piacára. A használt akkumulátorok visszavitelét már
eddig is előíró országokban 2002-ben a következő arányban
sikerült a régi elemek begyűjtése: Belgium: 59, Ausztria 44,
Németország 39, Hollandia 32, Franciaország 16 százalék. Az
irányelvtervezet szerint 2012-ben minden országban el kell
érni a 25, 2016-ra pedig a 45 százalékos arányt.
A jogszabály környezetbarátabb akkumulátorok
és elemek előállítására ösztönözné, a használt termékek visszavételére
és újrafelhasználására kötelezné a gyártókat, és a fogyasztók
számára is megkönnyítené az egyes termékek közötti választást.
Az irányelvtervezet további lényeges pontjai:
•
Az újrafelhasználási (tehát nem az előbb említett begyűjtési)
célkitűzés ólomsavas elemeknél és akkuknál 65, nikkel-kadmiumosoknál
75, a többinél 50 százalék lesz (az átlagos tömeghez képest).
• Tilos lesz forgalomba hozni 0,0005 százaléknál több higanyt,
illetve 0,002 százaléknál több kadmiumot tartalmazó elemeket,
akkumulátorokat (kivételek a riasztórendszerek, orvosi és
vezeték nélküli készülékek).
• A kereskedőknek külön díj felszámolása nélkül vissza kell
venniük a lemerült hordozható elemeket és akkukat, függetlenül
attól, hogy azok mikor kerültek forgalomba.
• A gyártóknak kell finanszírozniuk a használt elemek és akkumulátorok
begyűjtéséből, kezeléséből és újrafeldolgozásából származó
nettó költségeket.
• A gyártóknak az ingyenes visszaviteli lehetőségről értesíteniük
is kell a fogyasztókat. A tájékoztatás költségeit a gyártóknak
kell állniuk.
• 2008-ra a fogyasztók számára könnyen hozzáférhető használtelemgyűjtő
pontokat kell felállítani.
• A fogyasztói döntés megkönnyítése érdekében 2009-től kezdve
minden elemen és akkumulátoron fel kell tüntetni azok tényleges
kapacitását.
• A gyártóknak olyan készülékeket kell gyártaniuk, amelyekből
könnyen eltávolíthatók a használt elemek, akkumulátorok.
• Minden gyártót kötelező lesz regisztrálni, mégpedig - az
EP kérésére - minden tagállamban azonos eljárás szerint.
• Az EP követelésére jelentősen csökken a visszavételi és
újrafelhasználási kötelezettség alól kivett kis és közepes
vállalkozások köre.
• Az EP a környezetbarátabb és minél nagyobb arányban újrafelhasználható
elemek kifejlesztése érdekében támogatná a kutatást.
Az irányelvet 2006 folyamán kihirdették. Ezt követően a tagállamoknak
két évük lesz arra, hogy nemzeti jogrendszerükbe is átültessék
az új jogszabályt.
Egy
2005-ös magyarországi rendelet szerint 2007-ben a gyártóknak
a forgalomba hozott szárazelemek és akkumulátorok 13 %-át
kell visszagyűjteni és ártalmatlanítani, ami azonban még mindig
nem éri el az Európai Unió által előírt újrahasznosítási százalékot.
Forrás:
HUMUSZ