Pusztuló
alföldi erdők
Az erdészeti statisztikák szerint ugyan növekszik hazánkban
az erdők területe a sokrétű támogatási rendszer következtében,
de valójában pont ellentétes hatás érezhető – hívja fel a
figyelmet a Nimfea Természetvédelmi Egyesület napokban elkészült
esettanulmányokat feldolgozó jelentése az alföldi erdők veszélyeztetettségéről.
Az azonos korú, fajú faállományból álló ültevény
biológiai értelemben sem erdő, és nem nevezhető annak társadalmi,
közjóléti funkciója tekinttében sem! A valódi erdők állapota
rohamosan csökken, amihez jelentősen hozzájárul a „famaffia”
ténykedése, az erdészeti üzemterveket figyelmen kívül hagyó
magán fakitermelési tevékenységek, az energetikai célú hasznosítás
egyaránt, és sajnos néha az állami erdészeti gazdaságok is
hajlamosak beállni a sorba, és hozzájárulni erdeink pusztulásához.
A negyed magyarországnyi működési területen aktív
szakmai tevékenységet ellátó, többszöri állami és nemzetközi
kitüntetésben részesítetett Nimfea Természetvédelmi Egyesület
ezen folyamatok ellen lép fel mindennapi munkájával, a most
elkészült jelentés eredményeit is felhasználva.
A hatósági leépítések hatása a természetvédelemben ezen a
téren is súlyos feladatokat ró a természetvédelmi társadalmi
civil szervezetekre, mert ilyen ügyekben egyre gyakrabban
kell civil szervezeteknek eljárni. A Nimfea Természetvédelmi
Egyesület idén februárban már a hatodik eljárást kezdeményezi
például Dalerd Délalföldi Erdészeti Zrt.-vel szemben, így
most már polgári peres bíróságon, büntetőjogi eljárásban,
közigazgatási perben találkoznak csak a természetvédelmi és
erdészeti szakemberek.
Közben a természetközeli és idősebb állományú erdők mennyisége
fogyatkozik, az illegális fakitermelés tovább folyik, és az
alföldi erdei élőhelyek veszélyeztetettsége növekszik.
„Az erdők veszélyeztetése több területen is jelentős mértékű
– mondja Monoki Ákos, a szervezet célprogram-vezetője
– szinte minden, tudomásunkra jutott fakitermelésnél igyekszünk
ellenőrzést tartani, és kedvezőtlen tapasztalat, hogy ebben
a munkában néha az erdészetek nem partnerek. Egy sikerre kilenc
kudarc jut. Míg a Pilisi Parkerdő Zrt. pozitív hozzáállása
egyik legértékesebb hazai láperdőnk védelmét biztosítja 27
hektár megőrzésével, addig a Dalerd Zrt. ellen több száz hektár
erdő veszélyeztetése ellen kell eljárást indítanunk.
Azt gondoljuk, hogy az erdészeteknek és természetvédelemnek
szoros együttműködéssel, partnerségben kellene megteremtenie
a fenntartható erdőgazdálkodás feltételeit, de ezt az erdészeteknek
csak egy része gondolja így.”
„Sajnos az erdőket nem csupán a fatolvajlás, az illegális
fakitermelés veszélyezteti, hanem néha egy-egy erdészet negatív
hozzáállása is – összegzi a szervezet szakmai jelentését
Sallai R. Benedek, a szervezet ügyvezetője. A Dalerd Délalföldi
Erdészeti Zrt. sorozatosan természeti értékek veszélyeztetéséhez
járul hozzá tevékenységével. Gátolta a Köröséri Tájvédelmi
Körzet létrejöttét, Körösladányban Natura 2000-es listán szereplő,
fokozottan védett lepkefaj legjelentősebb térségi élőhelyét
kívánja átalakítani vadaskertté, biztos pusztulást hozva a
védett növények sokaságát tartalmazó életközösségre. Ópusztaszeren
tájidegen fajt, a hazai flórában rendkívül káros fekete fenyőt
telepített a természetvédelmi hatóság elutasító határozata
ellenére, Derekegyházán un. közösségi jelentőségű, védett
SCI területen tervez a jogszabályok vonatkozó előírásai ellenére
vaddisznóskertet. Natura 2000 területen található, tiszaparti
fűz-nyár ligeterdők véghasználatát kezdte meg, ahol a tarvágás
után nem kíván felújítani. Szentesen a zöldek tiltakozása
ellenére termelték le a csodaszép ártéri erdőt – és sorolhatnánk
– mondja a természetvédelmi szakember. Mindemellett az Állami
Erdészeti Szolgálat számos jogszabályt megsértve korlátozza
rendszeresen a civil szervezetek jogait az erdőtervezésben
való részvételben”
A szervezet ezekben az ügyekben több bírósági és ügyészségi
beadványt is készített, amelyek elbírálása, ügyintézése jelenleg
is folyik, miközben a szervezet megkezdte kampányát, a személyi
jövedelemadó 1%-ának „fenntartható erdőkezelésre” történő
felajánlására.