Élő
Tisza Szövetség találkozója Túrkevén
A nemrég bejegyzett, de már több mint egy éve
működő Élő Tisza Szövetség stratégiai megbeszélést tartott
Túrkevén. A találkozó alkalmat adott természetesen kapcsolatépítő
programokra is, mint pl. lovaskocsis kirándulás az egyesület
tájrehabilitációs programjának külső helyszínére, lovaglás,
Hortobágy – Berettyó túra. De főként a szervezetek további
együttműködéséről esett szó, a UNDP-GEF által finanszírozott
program után, mivel a Nimfea is, mint akciócsoport vesz
részt a Nagy- és Kis Sárrét vidékével az Élő Tiszáért Programban.
Az eddigi eredmények számbavételén, s az elkövetkező idők
feladatainak feltérképezésén volt a hangsúly.
Abban mindenki egyetértett, hogy a munkát nem
szabad feladni, sőt folytatni kell.
A jövőre nézve fontos teendőként lett meghatározva, úgynevezett
modellprogram kialakítása, ahol a természettel összhangban,
egy olyan környezetkímélő gazdálkodást létrehozása a cél,
ahol a természet nyújtotta javak, kíméletes módon az emberi
egészség szolgálatába állíthatóak. Ezáltal tápláló, magas
beltartalmi értékű alapanyagok, élelmiszerek megtermelése
a feladat a Tiszavölgyben.
Képbeszámoló
UNDP-GEF-KvVM
finanszírozásával zajló program