Juhászfesztivál
2007
Immár második éve vonult fel teljes harci díszben
a Nimfea Természetvédelmi Egyesület a túrkevei Juhászfesztiválon,
és idén elsőnként érte az a megtiszteltetés a szervezetet,
hogy a főrendezők között volt a neve.
A rendezvényen a Nimfea őshonos magyar fajtákat bemutató
standja ismét nagy siker aratott. A látogatók megtekinthették
a Shagya arab lovat és csikóját, sőt a bátrabbak ki is próbálhatták
a lovaglást. A racka juhok a megjelenésükkel önmagukban
is igazi látványosságok, arról nem is beszélve, hogy vasárnap
a vendégek előtt lettek megszabadítva tekintélyes gyapjuktól.
Mindkét napon a kontyos kunyhó mellett
készült a kevi birkapörkölt, amely kora délutánra mind elfogyott.
A fesztivál ideje alatt a népi gyermekjátékok színes palettájából
választhattak a vendégek. A kötélhúzásra, kötélmászásra
folyamatosan érkeztek jelentkezők. A malacfogó versenyre
is több, mint 50 gyermek vállalkozott, s a győztes a megfogott
malacot haza is vihette. A nyertesek boldogan és büszkén,
a kevésbé ügyesek malac nélkül, de csokival s esetenként
pityeregve távoztak.
A meghívott hagyományőrző vendégeink
sátrainál finom bioélelmiszereket lehetett megvásárolni,
s íjászkodásra, korongozásra is volt lehetőség.
Köszönjük a meghívott vendégeinknek a részvételt, a lelkes
önkénteseknek a szervezésben és lebonyolításban nyújtott
önzetlen segítségüket.
Képbeszámoló