Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Környezetvédelmi világnap 2007


   A környezetvédelem világnapjáról minden év június 5-én emlékezünk meg. Az Egyesült Nemzetek Világszövetsége többek között azért hirdette meg ezt a nemzetközi világnapot, hogy világszerte mindenhol felhívja a figyelmet a környezetre, ugyanakkor alkalmat teremtsen a cselekvésre, az érdemi környezetvédelmi lépésekre is.
Idén a környezetvédelmi világnap mottója Olvadó jég – forró téma? 2007 a sarkvidék nemzetközi éve is, így a környezetvédelmi világnap is ehhez kapcsolódóan foglalkozik a klímaváltozással, különös tekintettel annak a sarkvidék élővilágára és ökoszisztémáira gyakorolt hatásaival, illetve az egész világon ebből fakadó következményekre.
   A világnap központi eseményeire Norvégiában kerül sor. A norvég sarkvidékkutató intézet honlapján () részletes beszámoló olvasható a megemlékezésekről, illetve a rendezvények élő közvetítése is elérhető.
A nap fő témája az ember és a környezet kapcsolata, az emberek és közösségek szerepe a környezettel kapcsolatos viselkedésünk megváltoztatásában, tudatosságunk növelésében. Az emberek hatékony és érdemi részvétele, valamint a népek közötti együttműködés szükséges a méltányos és fenntartható fejlődés megvalósításához.
   Az ENSZ közgyűlése 1972-ben határozott arról, hogy az emberi környezetről szóló stockholmi konferencia nyitónapjáról évről évre megemlékezik, és ezt a napot a környezetvédelem világnapjává nyilvánítja. A közgyűlés ugyanezen a napon döntött arról is, hogy az ENSZ külön intézményt hoz létre környezetvédelmi programja (UNEP) számára.
   A környezetvédelmi világnap lehetőséget biztosít arra, hogy az emberek különféle eseményekkel tegyenek a környezetükért, így például a Nimfea Természetvédelmi Egyesület a Körös-Maros Nemzeti Parkkal közösen szemétszedést szervezett a Berettyó partján. A túrkevei Kossuth Lajos általános Iskola diákjai, ecsegfalvi és dévaványai kisiskolások, a túrkevei Kossuth vadásztársaság tagjai, a dévaványai vadásztársaság, a nemzeti park munkatársai több zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze a vízparton, majd az esemény a vidám hangulatban elfogyasztott ebéddel fejeződött be.

A környezetvédelmi világnap honlapján megtekinthető, hogy világszerte hogyan emlékeznek meg a világnapról:

 

 

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -