Lovas
Fórum a Nimfea Egyesületnél
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület nagy hangsúly fektet
a legelő állattartás ösztönzésére, a Túrkevei Tájrehabilitációs
Térségfejlesztési Programja is - többek között-, ezen állatfajták
tartásának elősegítését szolgálja.
Illetve
az Élő Tiszáért Program, - melyben a Nimfea Egyesület is,
mint akciócsoport vesz részt a Kis és Nagy- Sárrét területével
-, a tájban való bölcs gazdálkodást igyekszik előmozdítani.
Ezen
célok elérése érdekében a napokban megrendezésre került,
egy lótakarmányozási fórum, ahol a vemhes kancák és csikók
takarmányozása, sport és túralovak takarmányozása, és a
takarmányozásból adódó betegségek elkerülése volt a téma.
Az előadás folyamán a részvevőknek lehetősége nyílott a
lótakarmányozással kapcsolatos kérdések tisztázására, és
a felmerül problémák megvitatására.
Bízunk
abban, hogy az elhangzott tanácsok minden megjelent lótartó,
lóbarát hasznára válik.