Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Elkezdődhet a szélmalom rekonstrukció

 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2005. decemberében vagyonkezelőjévé vált a kisújszállási út mellett fekvő, ún. Molnár-féle szélmalomnak.
  Az egyesület célja, hogy a malom épületét a Túrkevei Tájrehabilitációs Térségfejlesztési Program célkitűzéseivel összhangban eredeti állapotba visszaállítsa.
  A malom ipari műemlékként lesz rekonstruálva, de pl. rendszeres látványőrlések is szolgáltatnak látványosságot, illetve idegenforgalmi szolgáltató központ is kialakításra kerül. Ebben az évben a Leader+ program kiírására nyújtott be az egyesület pályázatot, amelyben a Tíz Kun Település akciócsoport tagjaként a malom felújítási terveinek megvalósítására pályázott.
   A pályázat sikerrel zárult, s bár a nyert összeg csak a kezdő lépesekre lesz elegendő - úgymint a felújítási tervek finanszírozása, védőtető kialakítása, a kunszentmártoni malombelső áthozatala Túrkevére, ennek beépítése, a malomköpeny felújítása - de ez már nagy előrelépés lesz a korábbi állapothoz képest. A napokban az egyesület két munkatársa Kunszentmártonban találkozott az ottani szélmalom belső szerkezetének tulajdonosaival, mivel a Kunszentmártonban található szélmalom ezen része megegyezik a túrkevei maloméval.
    Tárgyalások folytak annak érdekében, hogy a malombelsőt jelképes 1 forintért átadják a Nimfea Természetvédelmi Egyesület részére, hogy a helyi szélmalom felújítása az eredeti négy szint visszaállításával történhessen meg.
A tárgyalás sikeres volt, mivel megszületett az egyezség a kunszentmártoni Csillagászati Egyesülettel, így a túrkevei malom egy eredeti, valóban használt és funkcionált belső szerkezettel lesz felújítva.
  Köszönjük a kunszentieknek az együttműködő segítséget, s bízunk abban, hogy a felújítási munkák - amennyiben a Leader+ pályázatból a források is rendelkezésre állnak- már ez évben elkezdődhetnek, illetve abban is, hogy kedvező lesz az időjárás az év hátralévő részében a munkálatok elvégzéséhez. Aki szeretné a Nimfea Egyesület malomfelújítási céljait segíteni, lehetősége van téglajegyek vásárlására. Az ebből befolyt összeg, a malom újjáépítését fogja szolgálni, s a támogatók neve felkerül a felújított malomban elhelyezendő emléktáblára.
Bővebb információ a Nimfea Természetvédelmi Egyesületnél, a Fekete István Oktatóközpontban kapható.

A túrkevei szélmalom reményeink szerint hasonló lesz a felújítás után
(kép-karcagi szélmalom)
Kunszentmártoni szélmalom, ahonnan a beépítendő malombelső származik

 

 

 
 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -