Közel
30 milliós bírság természetkárosításért
Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi
és Vízügyi Felügyelőség határozatában 29 430 e Ft. természetvédelmi
bírság megfizetésére kötelezte (a határozat nem jogerős)
a Dél-Alföldi Erdészeti Zrt.-t (Dalerd Zrt.). A bírság kiszabása
egy közel kétéves ügy folyománya, hiszen ennyi idővel ezelőtt
kapott engedélyt egy vaddisznóskert kialakítására Dalerd
Zrt. A terület számos védett növény élőhelye, és egy fokozottan
védett, Európai Uniós kiemelt jelentőségű lepkefaj, az egyedenként
100 ezer forintos értéket képviselő nagy szikibagoly (Gortyna
borellii lunata) egyik legfontosabb térségi élőhelye
is.
Az engedélyről azóta már a Legfőbb Ügyészség
munkájának köszönhetően kiderült, jogszabálysértő volt,
sőt, még az azt segítő képviselő-testületi döntés (ami helyi
védettséget oldott fel a megvalósítás érdekében) visszavonására
irányuló kezdeményezés is alkotmánysértés miatt indult meg.
Az ügyben a konkrét bírság a kerítésépítés
kapcsán elpusztított védett növények miatt lett kiszabva
a Nimfea Természetvédelmi Egyesület bejelentésére indult
eljárásban, amivel azonban az ügynek nincs vége. Jelenleg
is nyomozás zajlik természetkárosítás bűncselekményének
gyanúja miatt, és további természetkárosítás is történhet,
hiszen minden kérés és figyelmeztetés ellenére a Dalerd
Zrt. a kertet betelepítette vaddisznókkal.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület közel másféléve
kilincselget különböző hatóságoknál, hogy a jogsértéseket
feltárja, amely munkája nem maradt észrevétlen. Ennek eredménye,
hogy a Dalerd Zrt. „jó hírnév” megsértése miatt perelte
be az egyesületet, míg ezen kívül egyik vezetőjét „rágalmazásért”
citáltatja büntető bíróság elé.
A bírságoló határozat még nem jogerős,
és lehet, hogy maga a bejelentést tevő zöld szervezet is
fellebbez, hiszen a bírság a határozatban közölt súlyosbító
körülmények ellenére a jogszabály által kiszabható lehetséges
legkisebb összegű bírságot állapította meg.
Nimfea
on-line
A
határozat teljes szövege: www.nimfea.hu/dalerd.pdf
Bővebb információ: Sallai R. Benedek, 20/391-41-47;
srb'kukac'nimfea.hu