Önkéntes
hétvége az Ökotárs Alapítvány támogatásával
A Herman Ottó Természetvédő Kör, a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület segítségével szervezete meg a HOTEK erdő fásítási
programját, melyet az Ökotárs Alapítvány Zöldövezet Program
2006 támogatta.
A
program keretén belül főként fásítási és HOTEK-erdő rendberakási
munkálatokat végeztek el az ide érkező önkéntesek, a két
napos program ideje alatt. A program keretén belül ültettünk
el 43 gyümölcsfát, 4 hárs és 4 juharfát, így a HOTEK-erdő
megújult külsővel sok gyümölcs, körte-, alma-, barack-,
kajszi-, cseresznye és meggyfával várja az ide látogatókat.
A két napos tevékenység időt engedett a terület szeméttől
való megtisztítására, valamint az istálló karámjának rendberakására
is. A program keretén belül készítettük el a kerékpártárolókat,
mely 24 kerékpár tárolására alkalmas. A kerékpártárolókat
a kézműves műhely közelében raktuk le, így az ide érkező
csoportok a kézművességgel, agyagozással rögtön megismerkedhetnek.
A programot az őszi faültetések idejére időzítettük, mert
tapasztalataink szerint az őszi ültetés során nagyobb számban
maradnak meg a facsemeték. A program során mintegy 20 önkéntes
fiatal, általános iskolást és 26 év alattit vontunk be a
programba. A nyár elején történt meg a terület bekerítése
is, melyhez szintén a program keretén belül kaptunk támogatást.