Január 15-ig tekinthető
meg a térségi kézművesek munkája a Vadász Pál kiállító teremben
Október végén nyílt meg a Múzeumok Őszi Fesztiválja apropójából
a Vadász Pál kiállító teremben, Túrkevén a Múltidéző Fatárgyak
című kiállítás, ahol egyesületünk is képviseltette magát,
mivel a honfoglaló őseinket ábrázoló szobrok mellett a paraszti
életmódot bemutató fatárgyak láthatóak.
Egyesületünk tájrehabilitációs programjának céljaival összhangban
kiemelten fontosnak tartja, hogy helyi és környékbeli alkotók
faragványairól szól a tárlat, mivel sajnos rá kell döbbeni
arra, hogy a kézművesség, a helyi termékek, a valóban energiát
és odafigyelést igénylő munkák, egyre kevésbé kapnak arra
lehetőséget, hogy a „nagyközönség” számára is láthatóvá
váljanak.
Ezért örültünk a kezdeményezésnek, mivel itt a kézművesek
munkáit méltó körülmények között ismertethetik meg az érdeklődők.
A következő fafaragók
faragványaiból tekinthető meg válogatás: Bodnár Lajos, Deák
Lajos, Rácz Sándor, Répás János, Talamasz Lajos, Gönczi
György.
A kiállítást rendezte:
dr. Örsi Julianna, Kapás János Zsolt, Tarczali Anikó. Keddtől
csütörtökig 9- 12, és 14- 17 óra között, és szombaton 12
óráig várja a látogatókat a kiállító terem.
Bízunk abban, hogy minél
többen tekintik meg a szobrokat, s viszik hírét a térségi
kézművesek tehetségének, így segítve elő ezen szép szakma
fennmaradását.
Egyesületünk
a jövőben szorosabban kíván együttműködni a helyi múzeummal,
mivel egy szabadtéri pásztormúzeum kialakítását tervezzük
Pásztó-pusztán, ahol hasznos lesz a közös gondolkodás, annak
érdekében, hogy minél színvonalasabban tudjuk létrehozni
a bemutató helyet.