Gerinces
fajok védelme
2007.
november 16-18. között szervezete meg a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület és a Herman Ottó Természetvédő Kör a „Gerinces
fajok érdekében végzett természetvédelmi beavatkozások II.”
szemináriumot, mely a 2004-ben indult szemináriumsorozat
7. része volt.
A
konferenciára mintegy 110 fő érkezett az ország egész területéről,
nemzeti parkokból, egyetemekről, a Környezetvédelmi Igazgatóságoktól,
a Természetvédelmi Hivatalból és a Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztériumból is. A szakemberek olyan gerinces fajokkal
kapcsolatos védelmi és kutatási tevékenységekről számoltak
be a résztvevőknek, mint a hiúz, a parlagi vipera, vagy
a gyöngybagoly. A szeminárium 3 napja alatt neves előadók
tették színessé és érdekessé a programot, köztük Dr. Heltai
Miklós és Dr. Szemethy László a Szent István Egyetemről,
Dr. Lanszky József a Kaposvári Egyetemről, Dr. Bihari Zoltán
a Debreceni Egyetemről, Gyarmathy István a Hortobágyi Nemzeti
Park Igazgatóságától vagy Gubányi András a Magyar Természettudományi
Múzeum munkatársaként.
A szeminárium célja kettős volt, egyrészt a szakmai
közönség megismerhesse egymás munkáját, kutatási tevékenységeit
az ország egész területére nézve, másrészt kiemelten hiánypótló
rendezvény volt, ahol a szakemberek megbeszélhették tapasztalataikat,
átadhatták tudásukat, kapcsolatokra tehettek szert.
A szemináriumon
elhangzott előadások anyagai hamarosan letölthetőek lesznek
honlapunkról.
Összességében
elmondható, hogy igen sikeres szemináriumot zárt a Nimfea
Természetvédelmi Egyesület, a természetvédelmi szemináriumok
sorozatában. A következő szemináriumra a tervek szerint
2008. márciusában és novemberében kerül sor, előbbi erdőkezelési,
utóbbi gerinctelen fajok érdekében végzett természetvédelmi
beavatkozások témakörében.