Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Megrendezésre került a NATURA 2000 fórum


  December közepén került megrendezésre a NATURA 2000 gyepterületeket érintő rendeletek megismertetése céljából, ez évi utolsó gazdafórum a Nimfea Egyesületnél.

 S bár közel 100 meghívó lett kiküldve, sajnálatos módon csak kevés részvevő képviseltette magát a rendezvényen. Elmondható viszont, hogy városunk képviselő testületének tagja is jelen volt.

 A fórum jó hangulatban telt, a gazdák az előadást követően a felmerülő kérdésekre, mint pl. mit szabad legeltetni a területen, meddig nem lehet legeltetni, mennyi kifizetés jár a NATURA 2000 gyepterületek után, mikor adható le a támogatási igény stb. teljes körű válaszokat kaptak.
Lehetőség volt helyrajzi szám szerint az érintett területek beazonosítására is.

 Illetve a fórumon felmerült az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségeinek a számba vétele, s hogy milyen feltételekkel, s kik pályázhatnak ezekre.
A gazdákkal közösen próbáltuk a megfogalmazódott tervekhez pályázati lehetőségeket rendelni.

Bízunk abban, hogy a fórumon elhangzottak mindenkinek az épülésére szolgálnak majd.

 Az előadás anyaga és bővebb felvilágosítás a NATURA 2000 gyepterületeket érintően a Fekete István Oktatóközpontban kapható.


 
   

 
 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -