Rajzverseny
eredményhirdetése
Május
4-én, anyák napján kezdődik az országos Születés Hete rendezvénysorozat.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesületnél ezt az alkalmat a
gyermekek számára meghirdetett rajzverseny eredményhirdetésével
és játszóházzal, táncházzal ünnepeltük.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a Születés Hete 2008
rendezvénysorozat keretében rajzpályázatot hirdetett túrkevei
óvodásoknak, és 1-2. osztályos diákoknak. A rajzverseny
témája - az „Együtt a család – a természetben” - bizony
nehéz feladat elé állította a pályaművek benyújtóit, hiszen
nem könnyű a családot és a természetet is egy képen ábrázolni,
mégis sokan vállalták a kihívást, és szép számmal érkeztek
rajzok a pályázatra.
Köszönjük
minden intézménynek, pedagógusnak és természetesen a rajzokat
készítő gyerekeknek, akik pályaművet küldtek a rajzversenyre.
Mivel a verseny meghirdetésekor elsősorban túrkevei óvodásokra
és kisdiákokra gondoltunk, ezért külön öröm, hogy sok túrkevei
oktatási intézményből érkeztek rajzok.
Szeretnénk
megköszönni a Széchenyi úti óvoda, a Kossuth Lajos Általános
Iskola, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Kaszap Nagy
István Református Általános Iskola pedagógusainak és gyermekeinek
a beérkezett rajzokat.
A
helyezettek:
Óvodás korcsoportban
1. helyezett: Józsa Katalin
2. helyezett: Nédó Szintia
3. helyezett: Szabó Ágnes
1. osztályosok korcsoportjában
1. helyezett: Pap Csenge
2. helyezett: Orbán Boglárka Éva
3. helyezett: Nádudvari Lilla
2. osztályosok korcsoportjában
1. helyezett: Köteles Kitti
2. helyezett: Simon Hanna
3. helyezett: Erdei László
A fődíjat, a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület valamelyik szabadon választott nyári táborában
való részvételt az összevont versenyben Pap Csenge nyerte
el. Reméljük, hogy a rajzverseny ifjú győztese élményekben
gazdag hetet fog tölteni a kiválasztott táborban.
Az
eredményhirdetés után a kisújszállási Nagykun Táncegyüttes
(http://www.nagykun.extra.hu)
tagja, Majláth Emese tartott népi gyermekjátékokkal színesített
táncházat a jelenlévőknek – a gyermekek és a kísérő felnőttek
egyaránt remekül érezték magukat a közös éneklés és tánc
során. Talán a jövőben is sor kerül majd hasonló rendezvényekre,
esetleg felnőttek számára szervezett táncházas estékre is.
A rajzverseny kiállított
rajzai megtekinthetők egész héten a Fekete István Oktatóközpontban,
valamint május 10-11-én a kevi Juhászfesztivál ideje alatt
a Nimfea Természetvédelmi Egyesület standjánál a Ligetben.
Várjuk a látogatókat, hiszen szavazataik leadásával befolyásolhatják
a különdíj győztesét: az az osztály, amelynek beküldött
rajzai a legtöbb szavazatot kapják, lovaskocsis kiránduláson
vehet részt!
Tehát a rajzkiállítás
várja a látogatókat és a szavazatokat a Születés Hete folyamán,
május 11-ig minden nap.
A
Születés Hete programsorozat további túrkevei programjai
megtekinthetők honlapunkon a http://www.nimfea.hu/aktualis/aktualis_eloadas.htm
oldalon, az országos programok pedig a www.szuleteshete.hu
oldalon.