Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Születés Hete Túrkevén
Családdá születünk

 A túrkevei Születés Hete rendezvénysorozat május11-én, vasárnap zárult a Rózsakert megnyitójával. A Fekete István Oktatóközpont kertjében – az egész hetes program lezárásaként – a legfiatalabb túrkevei lakosok szülei ültették el közösen a rózsákat és helyezték el a gyermekek névtábláit.

 Az elmúlt hét során gazdag program várta a túrkevei édesanyákat, kismamákat, gyermekeket – az egész család számára nyújtott szórakozási, tájékozódási lehetőséget a Születés Hete. Az immár hatodik alkalommal megrendezett országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat idén 48 településen, 169 rendezvényhelyszínen 589 előadóval és 1217 programmal szolgált.
Az idei év mottója: „Családdá születünk” – ennek szellemében Túrkevén is változatos módon szólítottuk meg a családokat.
  A meghívott előadók között volt szoptatási tanácsadó, holisztikus bába, dúla és védőnők, rendeztünk kiállítást óvodás és kisiskolás gyerekek rajzaiból, volt gyermektáncház és hastáncbemutató.
A hét záróeseményén, a Rózsakert megnyitásán a felhívásra jelentkező szülők közösen ültették el a gyermekük nevét feltüntető táblákkal jelzett rózsatöveket. Reméljük, hogy a Rózsakert egy olyan közösségi térré válik, ahol a fiatal szülők és a szinte azonos korú gyerekek rendszeresen találkoznak, és a virágok gondozása közben elbeszélgetnek vagy éppen elüldögélnek a Rózsakert mellett elhelyezendő padokon. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület pályázati forrásból szeretne egy játszóteret is létrehozni a Fekete István Oktatóközpont területén. Az egyesület természetvédelmi tanösvénye jelenleg is látogatható, rendszeresen érkeznek óvodai és iskolás csoportok, de a játszótér további lehetőséggel bővítené a családok számára nyújtott szolgáltatásokat.
  A Rózsakert megnyitását követően került sor az első túrkevei Ringató foglalkozásra, ahol kisbabák, édesapák, édesanyák és nagyszülők közösen énekeltek, játszottak.
  A Ringató program (www.ringato.hu) vezetője, Dr. Gállné Gróh Ilona évtizedek óta foglalkozik gazdag népdalkincsünkkel, gyermekdalokkal, mondókákkal és a gyermekekkel nemzedékeken keresztül játszott ölbeli játékokkal, lovagoltatókkal. Az általa kidolgozott módszertan szerinti foglalkozások célja, hogy a kismamák megtanulják ezeket a játékokat, illetve olyan könnyen énekelhető, a kodályi elvekhez híven értékes dalanyagot sajátítsanak el, amelynek alapján otthon együtt játszhatnak, énekelhetnek a gyermekükkel, a gyermeküknek.   A gyermekek zenei nevelésének megalapozásához nem szükséges képzett muzsikusnak lenni, hiszen minden szülő képes arra, hogy gyermekét az időtálló, szép zene, az igényes művészet felé fordítsa – ehhez nyújt segítséget a Ringató.

 
 

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -