Gazdaköri ülés
Múlt
hónapban gazdaköri ülésre került sor a Fekete István Oktatóközpontban.
Sajnos a gazdakör tagjai igen szerény számban képviseltették
magukat, ennek ellenére fontos döntések kerültek elfogadásra.
Az összejövetel egyik célja az volt, hogy tisztázódjanak
az együttmunkálkodás lehetőségei a kör és az egyesület,
illetve vele szoros együttműködésben lévő Alsó-Berettyó
melléki Kft-vel.
Döntés született arról, hogy közös pályázatok benyújtására
lesz lehetőség, helyi feldolgozás, kisebb gazdálkodók összefogásának
megvalósítása érdekében.
Illetve felmerül a közös gazdaképzés lebonyolításának lehetőségei
is. Mindemellett újabb tagok kerültek felvételre a körbe.
Fontos döntés született a vezetőség lemondásáról
és új bizottsági tagok megválasztásáról is.
Az egyesület és a Kft tájékoztatta a megjelent kör
tagjait arról, hogy gazdaboltot kíván működtetni a városban
alapvető gazdálkodást segítő eszközök forgalmazása végett
(villanypásztor, krotáliázó, bálamadzag…), s a gazdaköri
tagok felé kedvezménnyel tudnak értékesíteni a termékekből
a gazdák felé.
Bízunk
abban, hogy a soron következő ülésen sikerekről számolhatunk
be a benyújtott pályázatokkal kapcsolatosan, illetve abban
is, hogy még többen fognak jelen lenni a tagok közül, s
kihasználják a gazdabolt nyújtotta kedvezményes lehetőségeket
is.