Illegális
hulladéklerakók ellen a Nimfea Egyesület
A
Nimfea Természetvédelmi Egyesület támogatást nyert a KvVM
illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt keretéből.
A támogatásból Túrkevén és környékén fellelhető nagyobb lerakók
felszámolását tervezik.
A
támogatásból megvalósuló projekt keretén belül a tervek szerint
a Fehér-tavi kommunális és építési törmeléket, a Balai állami
gazdaság melletti kommunális, az Akasztó-gáti kommunális,
a Városkerti Véderdő kommunális és szerves, valamint a Holt-Berettyó
medrének kommunális hulladékait számolják fel önkéntesek és
tagok bevonásával. A projekt részeként kerül megvalósításra
a területek rekultivációja, a jogi szabályozásban való fellépés,
mind helyi és regionális, mind kormányzati szinten az együttműködő
szervezetekkel. A lakosság tájékoztatására kiadványokat készít
és lakossági tanácsadó szolgálatot tart fenn az egyesület.
A projekt elemeként nagy hangsúlyt fektetnek a komposztálás
népszerűsítésére is.
A program közvetett célja, a lakosság szemléletmódjának
megváltoztatása, a „vásárolj kevesebb hulladékot” mód ösztönzése,
illetve a hulladék szelektív módon történő gyűjtése. A hulladékprobléma
kezeléséhez elengedhetetlen a meglévő díjfizetési és szállítási
rendszer átalakítása, a szelektív hulladékgyűjtés szervezett
kialakítása és meghonosítása, valamint a megfelelő törvényi
háttér kialakítása, mind a szabályozásban, mind a retorziókban.
A
program a Hermann Ottó Természetvédő Kör és a Túrkevei Városgazdálkodási
Kft. bevonásával zajlik, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
támogatásával.