Folyik
az M8, Szolnok-Dunavecse közötti autópálya szakasz nyomvonal
kijelölése
A
Nimfea Természetvédelmi Egyesület is részt vesz az M8 autópálya,
Szolnok-Kecskemét és Kecskemét-Dunavecse közötti szakaszának
nyomvonal kijelölésében. A tárgyalások még 2007-ben kezdődtek,
jelenleg is folynak.
Az
M8 kritikus szakasza a NATURA 2000 területen is átmenő Kecskemét-Dunavecse
közötti szakasz, amely számos fontos pannon homoki gyepet,
vizes élőhelyet és túzokos területet egyaránt érint főként
Kunadacs és Dunavecse térségeiben. A Kiskunsági Nemzeti Park
szakembereivel konzultálva folyamatosan részt vesz az Egyesület
a szakasz tárgyalásain, bejárásain.
A kunadacsi homoki gyepek adnak otthont Magyarország legnagyobb
homoki kikerics (Colchicum arenaria) állományának, mely állományméret
szempontjából „A” kategóriás Natura 2000 terület, valamit
a homoki nőszirom (Iris arenaria) egy jelentős populációjának,
mely „B” kategóriás területként van jelölve. Továbbá szintén
kiemelten jelentős állománya a fokozottan védett, kipusztulás
által közvetlenül fenyegetett, térségi szinten nagy jelentőséggel
bíró földikutyának (Nannospalax leucodon). A nyomvonal által
további érintett fajok az ürge (Spermophilus citellus), a
magyar futrinka (Carabus hungaricus) és számos kétéltű és
hüllő faj stb. A fajok többsége az Európai Unió által is kiemelt
jelentősségű populációkhoz tartozik.
A kiemelt jelentőségű élőhelyek károsodása és a védett, fokozottan
védett természeti értékek károsodásának elkerülése, a jövőbeli
fragmentációs, ökológiai barrier hatások mérséklése nagy hangsúlyt
kell, hogy kapjon, ha már a nyomvonal természetvédelmi szempontból
teljes mértékben elfogadható módosítására már nincs lehetőség.
A
program megvalósulását az NCTA támogatta.