Faültetés és önkéntesség
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület az Ökotárs Alapítvány
Zöldövezet 2007 programjából újra a HOTEK-erdő rekultivációját
segítette.
A
program keretén belül elnyert támogatásból őshonos fákat és
cserjéket ültettek a Nimfea Egyesület munkatársai és önkéntesei
október 13-án hétfőn. Bár eleinte köd borította a HOTEK-erdőt,
a több, mint egy tucatnyi vállalkozó szellemű tag 25 cserjét
és 20 őshonos facsemetét ültetett el a délelőtt folyamán.
Emellett sor került az erdőben szemétgyűjtésre, szeméttárolók
kihelyezésére, valamint a tanösvény tábláinak, padjainak lefestésére
is. A program megvalósulása során, sor kerül a hátsó, egyelőre
még szemetes rész gyepesítésének előkészítésre is, mely főként
a terület megtisztítását jelenti. A későbbiekben ezt a területet
földdel tervezik bevonni az egyesület munkatársai, majd fa
valamint cserje csemetékkel és fűmaggal bevetni. Jelenleg
a HOTEK-erdőnek ez a legrosszabb, legszemetesebb része, mely
megtisztítása minél sürgetőbb feladat a parkerdő fenntartása
érdekében.
Ezúton
köszöni a Nimfea Egyesület az önkéntesek munkáját, valamint
az Ökotárs – MOL támogatását.