Komplex szemléletformálási program
A Herman Ottó Természetvédő Kör a HUMUSZ és a Magosfa Alapítvány partnerségével EGT/Norvég Finanszírozás Mechanizmus támogatás keretén belül komplex szemléletformálási programot indít.
A 16 hónapos program keretén belül kerül sor a Magosfa Alapítvány terepi vezető képzésére, a Hulladék Munkaszövetség pedagógus képzésére. Mindkét képzésre Túrkevén, a Fekete István Oktatóközpontban kerül sor, melyre pedagógusok jelentkezését várják a szervezők. A terepi vezető képzésre a tervek szerint 2010 tavaszán, a hulladékgazdálkodással kapcsolatos képzésre 2009 őszén kerülhet sor. A program tartalmazza egy saját pedagógus képzés kialakítását is 2010 novemberéig. A pedagógus továbbképzések akkreditáltak, ezáltal a pedagógusok oklevélben, valamint megfelelő pontokban részesülnek.
A projekt során nem csak a pedagógusok szemléletformálására fektet hangsúlyt az egyesület, hanem a természetvédelemhez kapcsolódó szakemberek, hallgatók, civil szervezetek képzésére is. Ennek érdekében természetvédelmi szemináriumsorozat folytatására kerül sor 2009-2010-ben, illetve 2009 nyarán a II. Ökológia Akadémia megtartását is tervezik.
A szemléletformálási program résztvevői az ifjúság is, a Fekete István Oktatóközpontban a meghirdetett időszakokban, jeles napok alkalmából vetélkedőkre, madárgyűrűzésre, terepi programokra, versenyekre kerül sor, valamint egyéb foglalkozásokra, mint az íjászat, a korongozás, lovaglás.
A program 2009. februárjában indul, az EGT/Norvég Finanszírozás Mechanizmus támogatásával.