Beklen Alapítvány esélyegyenlőség területén végzett tevékenységei
A Beklen Alapítvány nem egy tipikus női jogvédő szervezet, ezzel a témával kb. 1,5- 2 éve kezdtünk el foglalkozni. Hogy miért is kezdtük el? Mint a civil szektor általában mi is a helyi hiányosságokra, szükségletekre reagálunk.
Az utóbbi időszakokban az anyaság kérdése több kolléganőt kezdett el foglalkoztatni.
Helyben azonban egy haladó gondolkodású kismama nem túl sok lehetőség közül választhat. Szeretnénk, ha a kismamák önszerveződve közösséget alkotnának, és lehetőségeket teremtenének önmaguk és családjuk számára. Ötletként felvetődött, hogy mi lenne, ha Túrkevén szerveznénk Születés Hetét. Ez a rendezvény országszerte már 2003-től zajlik, ehhez csatlakoztunk 2008-ban. Később elindult a Ringató program is a városban.
Idén is szervezünk születés hetét, melynek az időpontja 2009. május 9. Helyszínként a Korda Sándor Filmszínházat, azaz a központi helyen fekvő helyi mozit választottuk. A rendezvény idén egy napos lesz, gyermek programokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel tarkítva. Célunk a tájékoztatás, a lehetőségek megismertetése, és a közösségi együttlét örömének hirdetése.
Mindemellett helyi civil szervezetként több nő megkeresett bennünket munkajogi kérdésekben. Így nyilvánvalóvá vált a településen a jogi tanácsadás fontossága. Megfogalmazódott bennük egyfajta jogsegély szolgálat gondolata, ami betegjog illetve munkajog területeken nyújtana segítséget. Mivel azonban jogászunk egyelőre nincs, így inkább tanácsadásként funkcionál ez a szolgáltatás: segítünk a válaszok keresésében, és precedens értékű ügyekben a jogi képviselet biztosítására. Utóbbira ezidáig még nem volt példa.
Több témában szeretnénk, ha helyben beszélgetések, egyeztetések kezdődnének. Mi a civil szektorból sok szaktudást tudunk idehozni a városba, illetve a kistérségbe. Ennek kezdeti lépéseként meghívtunk egy előadót, aki egyrészt az egyik helyi iskolában tartott beszélgetést szexuális erőszakkal kapcsolatban, valamint egy fórumbeszélgetést hirdettünk meg a környékbeli pedagógusoknak, segítő szakembereknek a családon belüli erőszak kérdéskörében.
Ez a folyamat is tovább halad, márciusban ismét részt veszünk a családsegítő szolgálat munkatársai által rendezett konferencián egy az erőszakmentes gyerekneveléssel kapcsolatos előadás megszervezésével, valamint szervezés alatt van egy műhelymunka a családon belüli erőszak témakörben a mezőtúri segítőknek.
Talán ezek a tevékenységek nem tűnnek túl soknak, azonban úgy gondolom, hogy elkezdődött egy folyamat, amely a szektorok közötti együttműködéssel sikeresen javítja a helyi közösség élhetőségét. Ezek még csak a kezdeti lépések, keressük a kapcsolódási lehetőségeket.
Fónagy Éva
Beklen Alapítvány
56/361-505
A program lezárult, az ingyenes jogsegélyszolgálatot nem áll módunkban tovább fenntartani.
Megértésüket köszönjük!
A Beklen Alapítvány nők esélyegyenlőségével kapcsolatos tevékenységeit a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.