Pályázatok az iskolásoknak a Víz Világnapja alkalmából
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az esztergomi Duna Múzeummal közösen az idén is pályázatot hirdet iskolásoknak a március 22-ei Víz Világnapja alkalmából. Internetes és tésztahíd-készítő verseny, irodalmi és képzőművészeti alkotópályázat valamint hazai és határon túli iskolák közös programjai kategóriákban lehet vetélkedni kétfordulós, felmenő rendszerben.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az érdeklődő iskolások az idén is összemérhetik tudásukat az internetes versenyen, írhatnak mesét, verset, készíthetnek tésztából hidat, rajzokat és egyéb alkotásokat a víz ünnepének alkalmából. Évről-évre egyre több gyermek kapcsolódik be a versenybe, sok visszatérő pályázó van, egyes iskolák kifejezetten készülnek a feladatokra.
Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét. A nemzetközi szervezet az idei világnap mottójaként a „Határokkal osztott vizek - Határtalan lehetőségek” gondolatot választotta, így az idei alkotásokat is e témakörben várják a szervezők.
Február 9-én indul az internetes vetélkedő, amely két korosztály diákjainak szól: 1-6. és 7-12. osztályosok válaszolhatják meg négy fordulóban a határvizekkel kapcsolatos kérdéseket.
Három korcsoportnak szól a tésztahíd-készítő versenyre szóló felhívás, ahol egy létező, határon átívelő híd makettjét kell elkészíteni száraztésztából. Ebben a kategóriában felnőttek is pályázhatnak.
„Víz, ami elválaszt és összeköt” címmel várják az irodalmi és képzőművészeti alkotásokat óvodásoktól, valamint az általános iskolák alsó és felső tagozatos diákjaitól.
A Vizek és Iskolák Projekt kategóriában hazai és határon túli iskolák közösen kidolgozott pályamunkáira számítanak a szervezők, amelyek a határokkal osztott vizek helyzetével, minőségével foglalkoznak.
A pályázatok beadási határideje március 6. Az alkotásokat a területileg illetékes környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságokhoz kell benyújtani. A regionális fordulóban győztes első három helyezett továbbjut az országos döntőbe. Az országos verseny nyerteseinek a díjakat március 24-én, Nyíregyházán, a tárca által szervezett központi ünnepségen Szabó Imre miniszter adja majd át.
Már elérhető a www.vizvilagnap.hu honlap, amely nemcsak a pályázatok részleteit, hanem sok egyéb hasznos információt is tartalmaz. Összegyűjti a világnap alkalmából tartandó helyi programokat, de megismerhetjük például legnagyobb folyónk, a Duna történetét is.
További információ: Duna Múzeum, Bárd Edit (06-30/225-1584).
Budapest, 2009. február 6.
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Sajtóiroda
|