Eredeti, korhű pásztoröltözékekben a Szent-György napi állatkihajtó ünnepségen és a Kevi Juhászfesztiválon
A Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával a közelmúltban értékes, autentikus pásztoröltözékek készültek el, melyek a Nimfea Egyesület hagyományőrző törekvéseinek megvalósítását, és hasonló jellegű rendezvényeken történő megjelenését segítik elő.
Első lépésként ez év elején két suba készült el egy debreceni mester jóvoltából. Ezek alapanyagául fekete rackabirka bundák kerültek felhasználásra a külső rész megalkotásához, a suba belső része pedig bárányirhából készült. A subák első „szereplésére” a nagy sikerrel zárult Szent-György napi állatkihajtó rendezvényen került sor, ahol az állatterelés során, valamint a Ligetben lezajlott egész napos programok alkalmával viselték az egyesület tagjai az egyenként kb. 12 kg súlyú öltözékeket.
A szép öltözékekhez megfelelő kalap is dukál, ezért egy, az országban egyedüliként a teljes gyártási folyamatot hagyományos technológiával, kézzel előállító balmazújvárosi mestertől csikós- és juhászkalapok is beszerzésre kerültek.
A legnagyobb tömegeket vonzó városi rendezvényen, a Kevi Juhászfesztiválon történő megjelenésre készült el egy újabb népművészeti remekmű, nevezetesen egy kunsági motívumvilággal díszített rátétes cifraszűr, melyet a 2009. május 16-án, és 17-én láthatnak először a rendezvény látogatói.
Programunk a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósul meg
|