Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

A Juhászfesztivál zöldítése

  A túrkevei Juhászfesztivált idén XI. alkalommal rendezte meg Túrkeve Önkormányzata. Immár hagyományos jelleggel, a Nimfea Egyesület is képviselteti magát a Ligetben, hagyományőrző népi játékokkal és standolással. Az idei Juhászfesztivál programját színesítette az ökolábnyom számítással egybekötött tanácsadói stand, ahol az érdeklődők kiszámolhatták az ökológiai lábnyomukat, kérdezhettek környezeti ügyekben.

  Bár a rendezvény jellegénél fogva nem a környezetvédelem, a környezettudatosság és a természetvédelem jegyében telt, a Juhászfesztivál két napja alatt félszázan számolták ki az ökológiai lábnyomukat és tettek szert kisebb környezetvédelmi szemléletre, néhány környezetbarát megoldásra. A számolt adatok között akadt a magyarországi átlagnak megfelelő 3,7 ha körüli érték és volt aki környezettudatos életvitelével 2,2 ha-os területet foglal el a Földből. Az ökológiai lábnyomszámítás mellett népszerűek voltak a kirakott szemléletformáló újságok és kiadványok, valamint mintegy 100 darab fogyott az Energiáról okosan füzetből is. A rendezvényen megjelenő legkisebbek között a Solár Napokhoz kapcsolódó lufik igen nagy népszerűségnek örvendtek.
   Az ökológiai lábnyomszámítók között volt Túrkeve polgármestere is, akivel a számítás után sikerült néhány szót váltani Túrkeve hulladékgazdálkodási problémáiról, lehetőségeiről, illetve az önkormányzat hulladékcsökkentési törekvéseiről is.
A környezetbarát polcot is többen megnézték, főként a mosással kapcsolatos termékek keltettek nagyobb érdeklődést a háziasszonyok között, a mosódió, a mosószóda és a mosószappan beszerzéséről többen is érdeklődtek.

 

 

A program létrejöttét a KÖTHÁLÓ KEOP programja tette lehetővé.

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -