Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Fakivágás pályázatból, nyár derekán?

 Több felháborodott túrkevei lakos is megkereste a Nimfea Egyesület tanácsadó irodáját júliusban, miszerint Túrkeve két főutcáján válogatás nélkül vágják ki az út és a járda közötti fákat tekintet nélkül fajtájára, korára vagy egészségi állapotára.

 A lakosok jogosan vetették fel a kérdést: ugyan miért a legnagyobb nyári melegben kellett a fákat kivágni? árnyékot adtak, felfogták az autók porát, nem beszélve arról, hogy vegetációs időszakban vagyunk, a költési időszak végén, ami élőhelyet és táplálkozási helyet jelentett a városi madarak számára. Több lakos felháborodásában még a fákhoz való odaláncolást is felvetette, a fákra figyelemfelhívó plakátot helyeztek el.
Egyesületünk munkatársa a helyszínen fotókat készített a kivágott fákról, illetve felkereste a túrkevei jegyzőt.
A polgármester azonnal leállíttatta a munkálatokat.
  Megtudtuk, hogy a fakivágás egy pályázati program része, mely Túrkeve város központjának megszépülését és egységes arculatának kialakítását célozza, új járdák kialakításával, a meglévő faállomány cseréjével és új, egységes fák ültetésével. Mivel a szerződéskötés csúszott, sajnos a pályázat megvalósítása is, így került sor a nyári, teljes fasor kivágására, ahelyett, hogy őszi időszakban, folyamatos cserével történt volna a kivágás és ültetés. 
  Az ügy rendezésére a tervezővel, lakosokkal és civil szervezetekkel közös megbeszélést tartottak, aminek az lett eredménye, hogy a legnagyobb felháborodást kiváltó fasorok, fák EGYELŐRE megmenekültek.
Javaslatunk, hogy az önkormányzat a lakossággal való jobb, szélesebb körű kommunikációt folytasson, hogy az információhiányból adódóan ne legyen panaszáradat  
A pályázati program dokumentációjának másolata az Egyesület központi irodájában szabadon megtekinthető.

Székely Zsuzsa – környezeti tanácsadó
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Túrkeve

A tanácsadást a KöTHáLó EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott pályázata segíti.
A Norvég Civil Társadalmi Alapot az ökotárs Alapítvány és partnerei koordinálják.

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -