Népes gyerekcsoport látogatott el a Fekete István Oktatóközpontba október 7-én, szerdán délelőtt.
A fegyverneki Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde összesen 40 kisgyermekkel érkezett reggel, hogy a Nimfea Természetvédelmi Egyesület több szolgáltatása közül igénybe vegye a lovaglást, az íjászkodást, egy előadást, valamint különböző kézműves foglalkozásokat.
Ahogy sétáltak az Oktatóközpontba, felfedezték a sok odút, majd érdeklődve kérdezték, milyen állatokat lehet itt az erdőben látni a madarakon kívül.
A reggeli elfogyasztása után indulhattak a programok, melyeken kis fős csoportokban vettek részt.
Amint volt pár perc szünet két foglalkozás között, rögtön szaladtak a játszótérre, ahol minden játékot kipróbáltak.
Az ovisok nagyon örültek, hogy több lóval is találkoztak, illetve meg is tudtak egyet simogatni, felülhettek a hátára.
A kézműves foglalkozás keretén belül gyártott kis barikák mellett még az erdőben gyűjtött több zacskónyi makkot is hazavitték emlékbe, valamint a szülőknek megmutatni.
Az íjászkodás során pedig kiderült, hogy a picik is legalább olyan ügyesen tudnak célozni és a tábla közepébe lőni a nyilat, mint a nagyobbak.
Minden foglalkozásvezetőnek és kísérő pedagógusnak öröm volt nézni a gyerekek arcán lévő mosolyt, ahogy tapsolnak és örülnek a szabadban, az erdőben eltöltött délelőttnek.
A program megvalósulását a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatta.
|