A Nimfea független!
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület ügyvivői testülete indokoltnak látta nyilatkozatban közzétenni a közeledő országgyűlési választásokra tekintettel, hogy a szervezet továbbra is politikai pártoktól független, országgyűlési jelöltet nem állít és nem támogat, és szakmai rendezvényein továbbra is csak úgy tudja vendégül látni bármilyen politikai párt képviselőjét, ha a részvételre minden más pártnak is lehetősége volt.
Természetes, hogy szakmai munka hatékonyságának javítása miatt az egyesület a mindenkori kormányzati szervekkel - a kormány pártállásától függetlenül - igyekszik együttműködni és konstruktív partneri viszonyt fenntartani.
A zöld civil szervezetbe több mint ezren léptek be az alapítás óta, jelenleg is több száz aktivistája segíti a szervezet munkáját, öt fős elnökség, kilenc fős ügyvivői testület, tizenegy tanácsadó irányítja, szervezi, koordinálja a munkáját, és főállásban, vagy megbízási jelleggel átlagban egy évben húsznál több magánszeméllyel kerül munkaadói, megbízói munkakapcsolatba. Így a nagy számok alapján természetes, hogy a szervezet mérete, és az érintettek magas száma miatt a szervezet vezetése továbbra is igyekszik teljességgel a politikai függetlenségre és pártatlanságra, tiszteletben tartva a nagyszámú érintett tag, vezető, munkatárs saját politikai meggyőződését és hitét.
Az egyesület ügyvivői testülete ennek okán elzárkózik minden olyan politikai közeledéstől, amely a civil szektor és a politikai pártok egymáshoz való közeledését igyekezne növelni, és igyekszik hangsúlyozni: a civil szektor mind eszközeiben, mind hátterében más, mint a politikai pártok, tekintve hogy kiemelten közhasznú célkitűzéseit mindenkor alulról szerveződő módon, közvetlen társadalmi igényekre reagálva valósítja meg, és országos kormányzati irányítói tevékenységre soha nem törekszik.
A szervezet tehát elzárkózik minden olyan politikai törekvéstől, amely a pártokat és a civileket összefogásra buzdítja és tagságának egyéni szabadságát a legkisebb mértékben sem korlátozva ösztönzi arra, hogy vegyenek részt a demokráciában, éljenek egyénileg a vélemény-nyilvánítás szabadságával, de egyben kéri a szervezet, hogy ezen tevékenységüket a szervezettől függetlenül, magánszemélyként tegyék.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület politikai pártoktól független szakmai szervezet, amely független tagjainak közéleti szerepvállalásától is.
A Nimfea ügyvivői testülete
|