Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra


A géntechnológia, vagy más nevén génmanipuláció során egy élőlény génállományába bevisznek, vagy adott esetben eltávolítanak egy, vagy több gént. Mindennek célja, hogy a tulajdonságai megváltozzanak, vagyis ellenállóbbak legyenek a környezeti változásokkal, betegségekkel, kártevőkkel, gyomirtó szerekkel, nehézfémekkel szemben, illetve nagyobb legyen a terméshozamuk.

A génmanipuláció veszélyei
Nem hasonlítható a hagyományos növénynemesítéshez a génmanipuláció. Az előbbi során egymás közel álló fajokat kereszteznek a tudósok. A géntechnológia alkalmazása során azonban egymástól a törzsfejlődést tekintve távol álló fajokból származó géneket ültetnek be egy másik szervezetbe. A beültetett gének által létrejött kölcsönhatásokat előre nem lehet pontosan tudni, valamint az sem ismert, hogy milyen zavarokat okoz a befogadó sejt bonyolult működési rendjében. A veszélyes következményeket nem lehet megbízhatóan megítélni, mindemellett pedig a különböző hatások több esetben csak hosszú idő után jelentkeznek.
Nem lehet megbízhatóan felmérni az összetett hatások következményeit. Mivel szaporodó élőlényekről van szó, a káros hatás megjelenhet az elterjedéskor, amikor is már késő helyrehozni a gondot, amit okoz a növény. Már több korábbi példa figyelmeztetett arra, hogy felborítja az ökoszisztéma egyensúlyát egy új és idegen faj bevitele. Mindemellett nem ismerjük pontosan, hogy a távoli fajból egy másik szervezetbe bevitt gén milyen mellékhatásokat produkál, milyen ökológiai következményekkel jár a génmanipulált szervezetek szabadon engedése. Pont ezért nem lehet kizárni azt a veszélyt, hogy a gének egymással kölcsönhatásba lépnek, előnyökhöz jutnak, ennek köszönhetően esetleg néhány őshonos fajt kipusztítanak. Nem szabad elfelejteni azt a lehetőséget sem, hogy a természetben olyan szervezetekkel is kereszteződhetnek a manipulált szervezetek, amelyek nem lettek módosítva. Ez alapján történhet olyan, hogy a gyomirtó szerekkel szemben ellenállóbbá tett növény átadja tulajdonságait a gyomoknak, melyek így lényegében nem fognak kipusztulni a gyomirtó-szerektől. 

A génmanipuláció folyamatára, lehetséges veszélyeire hivatott felhívni a figyelmet a Herman Ottó Természetvédő Kör, amely iskolai előadásokon, fesztiválokon, fórumokon tájékoztatja a lakosságot a témával kapcsolatban.

 

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -