Kampánykörút következő állomása az Ecsegfalvi általános Iskola volt
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület ”Egészséges táplálkozás és helyi termékek esélyeinek megteremtése a közétkeztetésben az Alsó-Berettyó melléken”programjában következőhelyszíne az Ecsegfalvi Általános Iskola volt.
Az iskolában 4 osztály várta egyesületünk munkatársait. Nagy érdeklődéssel és odafigyeléssel hallgatták az előadást, amely az egészséges táplálkozásról és életmódról valamint a helytelen táplálkozás következményeiről. A nebulók aktívan részt vettek a beszélgetésben, örömmel tapasztaltuk, hogy a gyerekek a teljes kiőrlésű kenyeret részesítik előnyben. Az előadást követően megosztották saját véleményüket és tapasztalataikat, majd a gyerekek kérdőívet töltöttek ki, amely a táplálkozási szokásaikról, folyadékfogyasztásukról és szabadidős tevékenységeikről szólt.
A kampány keretén belül a diákok és pedagógusok a környékbeli bio- és helyi termelők portékáit kóstolhatták meg, mint például különböző bio lekvárokat, zöldségek és gyümölcsöket valamint helyi rozskenyeret és cukormentes „nassolni” valókat.
Az óra zárásaként pedig egy kis játék következett, ahol a diákoknak fel kellett ismerni a képen látható zöldséget vagy gyümölcsöt. Ezzel célja az egyesületnek, hogy védje a lokális piacokat, a helyi kereskedelmet támogassa, valamint a gyerekek számára hangsúlyozza az egészséges életmód fontosságát.
Az iskolai kampányra még van lehetőség jelentkezni az alábbi elérhetőségeken:
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Postacím: 5420 Túrkeve, Erdőszél út 1.
Telefon: 56/ 361-505
E-mail: reni'kukac'nimfea.hu
„A
projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg.”
www.kvvmfi.hu www.nfu.hu
|