Gyöngyfűző tábort szervezünk!
A nagy sikerre való tekintettel tovább folytatjuk az „Inasképzőt” a kézműves tanfolyamunkat, melybe azok is be kapcsolódhatnak akik az első alkalommal nem voltak velünk, de ajánljuk mindenkinek, hiszen minden tudást tovább lehet fejleszteni.
A gyöngyözés nagy tárházából a kezdőknek gyöngyszövést, míg a haladóknak Gyöngyfűzést tanítunk.
A gyöngyszövésben megtanítjuk a felvetést, az eldolgozás lehetőségeit, az egyszerű technikákat de a rojtos, pikós, hullámos szövéseket is, sőt a keret nélküli szövést is.
A gyöngyfűzésben a sárközi gyöngyfűzés alapjait tanítjuk: három fajta alap fűzése egy tűvel, két tűvel, duplán csavart, keresztbefűzött technikák, valamint csángó tászlit, és ukrán kisláncokat (baglyos, háromszöges). Minden, amit megtanítunk mai korban is használható.
Segítünk az alapanyagok lelőhelyeinek megtalálásában és adunk tippeket a szakirodalomhoz írott és elektronikus formában.
Az „Inasképző” – tanfolyam az általános iskola felső tagozatosainak és középiskolás diákoknak lett kitalálva melyet az nyári szünetben valósítunk meg. A tavalyi évtől közkívánatra felnőttek is jöhetnek.
Időpontja: július 5-9 (hétfő-péntek) 9 órától kb. 16 óráig.
Az „Inasképző” gyöngyös tábor minimum 7 fővel indul.
Egy fő költsége 13.714 Ft helyett, 8.000 Ft /fő (mely az anyagköltséget is tartalmazza), Törökszentmiklós Város Önkormányzatának támogatásával. Igény szerint az étkezést is megoldjuk.
Helyszín: Kuckó Kézműves Ház.
Jelentkezési határidő: június 15. Jelentkezéskor kérünk a részvételi díjból 2000 Ft-ot befizetni.
Megbeszélés és a tábor többi díjának befizetése július 01. csütörtök 17 óra, helye Kuckó Kézműves ház Táncsics u 4.
Kérünk, jelezd részvételi szándékodat e-mail-en az aparolfiura@t-online.hu címre.
Bármi kérdésed van a 06/30-402-83-83 telefonon
Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület
Törökszentmiklós
|