KÉPZÉSI FELHÍVÁS
Civil szervezetek munkatársainak és önkénteseinek részére
„ "Megszólalás-megszólítás"- kommunikációs készségfejlesztő tréning civil szervezeteknek” címmel
a Herman Ottó Természetvédő Kör szervezésében
Túrkevén
Napjainkban Magyarországon a civil szervezetek ismertségének és működésének alapja, hogy megfelelően kommunikálják tevékenységüket, céljaikat, jelenlétüket a társadalom felé. A megfelelő kommunikációs eszközök alkalmazása és a média bevonása elengedhetetlen ahhoz, hogy a célközönséghez eljussanak a szükséges információk a civilek munkájával kapcsolatban.
Célunk, hogy a résztvevők a képzés elvégzése után a kommunikációs és tárgyalási helyzetekben nagyfokú tudatossággal tudjanak részt venni, emellett legyenek képesek hatékonyan felismerni a másik fél igényeit, hogy az egyes helyzetekben megfelelően, rugalmasan és adekvátan tudjanak reagálni. A programon résztvevők képessé válnak a konfliktusos helyzetek okainak és megoldási lehetőségeinek a feltárására, kezelésére, ezen túlmenően pedig akár az ellenálló magatartást tanúsító fél együttműködési készségének felkeltésére és fenntartására.
A Herman Ottó Természetvédő Kör képzési sorozatán résztvevő civil szervezetek munkahatékonysága javulhat, a közhasznú feladatok elvégzésében lévő képességük fejlődhet.
Képzési sorozat célja
A képzés célja, hogy a térség civil szervezeteinek társadalmi kapcsolatait erősítse, közösségi elismertségüket fokozza a kommunikációs képességek és készségek fejlesztésével, különös tekintettel a sajtókapcsolatok és a tárgyalási technikák fejlesztésével és a médiaszereplésekre való felkészítéssel.
Képzés főbb témakörei
- Kommunikációs készségfejlesztés
- kommunikációs gátak és stílusok
- szuggesztív kommunikáció
- fogalmazáskészség, célkommunikációs stílusok
- Együttműködés kialakítása
- információk hatékony átadása
- tárgyalási megközelítési módok
- együttműködési tárgyalások
- Médiakapcsolatok
- mi az üzenet és mi a hír
-
press release és kommüniké fogalmazása
-
felkészülés interjúra
-
sajtószolgálat típusai és formái
-
külső felkészülés, megjelenés
- Közösséggel való kapcsolattartás
-
prezentációk előkészítése
-
prezentációt segítő kommunikációs technikák
-
prezentáció felépítése és dinamikája
-
powerpoint használata
Jelentkezés feltételei:
A képzésre bárki ingyenesen jelentkezhet, de főleg azokat a civil szervezeteket, munkatársaikat, vagy önkénteseiket várjuk, akiknek céljuk a hatékonyabb kommunikáció lehetőségeinek megteremtése, ezáltal szeretnék a saját szervezetük ismertségét, elismertségét, támogatottságát fejleszteni.
Egy szervezettől több fő is jelentkezhet.
Képzés helyszíne: Fekete István Oktatóközpont
5420 Túrkeve, Erdőszél utca 1.
Jelentkezés határideje: 2010. december 20.
Jelentkezés módja: Mellékelt jelentkezési lap kitöltésével.
Jelentkezési cím: Herman Ottó Természetvédő Kör
5420 Túrkeve Erdőszél utca 1.
Bővebb információ a képzéssel kapcsolatban a 56/361-505-ös telefonszámon kérhető Seres Orsolyától.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Wekerle Sándor Alapkezelő
A projekt az NCA-CIV-10-A-0050 kiírás kapcsán valósul meg.
A programot a Nemzeti Civil Alapprogram támogatja.
Nyilvántartási szám: 00771-2010
|