Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

2011. február 12-én VII. alkalommal került megrendezésre a Balogh János nagykunsági-nagy-sárréti tájökológiai konferencia, ahol a Nimfea Természetvédelmi Egyesület is képviseltette magát.

A rendezvény háziasszonya Nagyné Bedő Ildikó volt, aki örömmel állapította meg, hogy a megjelent érdeklődők lassan-lassan kinövik a Városháza dísztermét.
A hagyományokhoz híven testvérvárosaink képviselői is megjelentek a konferencián, így köztünk volt a francia delegáció, Auchel polgármesterének vezetésével, és a lengyel küldöttség, Porabka községből. Dr. Szabó Zoltán Polgármester Úr köszöntője után ők is szóltak néhány baráti szót a megjelentekhez, és kedves humorral mosolyt csaltak az arcokra. A Ványai Ambrus Gimnázium finn vendégdiákjai is megjelentek a rendezvényen, ámulattal hallgattuk a rövidke finn köszöntőt.
Jelen volt Nagybocskó /Balogh János szülővárosának/ delegációja a Polgármester Asszony vezetésével, aki a köszöntő végén testvérvárosi megállapodást írt alá Túrkevével.
Az iskolásoknak meghirdetett pályázatok értékelése után vette kezdetét a tudományos előadás-sorozat. A díjakat Németh Károlyné adta át.
Az első részben tanulók számoltak be kutatásaikról, így a szikes puszták élővilágáról, a szikes talaj kialakulásáról, és - a népi mesterségek közül - a vesszőfonásról esett szó.
A szünetben megtekintettük a rajzpályázatra készített munkák kiállítását, gyönyörű művek szemtanúi lehettünk.
A második részben érdeklődve hallgattuk Porabka önkormányzati elnökének előadását, aki a község hulladékkezelési problémáira világított rá, majd később elképedtünk, amikor Túrkeve és más települések temetőinek gondozási problémáit mutatta be Papp László.
Sajnos a konferencia kicsit rövidebbre sikerült a tervezettnél, ugyanis két előadó nem tudott megjelenni, viszont ezt ellensúlyozva Dr. Tóth Albert, a konferencia levezető elnöke egy felettébb érdekes és tanulságos kiselőadással kárpótolta a megjelenteket.
A rendezvény a Balogh János utcánál lévő emlékhely koszorúzásával zárult.
Összességében elmondhatjuk, hogy egy nagyon jó hangulatú és érdekes délelőtt részesei lehettünk, találkozzunk jövőre is - február második hétvégéjén!

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -