Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Szerződéskötés alatt a pályázati programok

  Gőzerővel folyik a munka központi irodánkban, mert a Nimfea és tagszervezetei által a 2011-ben a Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt pályázati keretekből támogatást nyert programok szerződéskötése most zajlik. A szerződések mellékleteinek elkészítése, együttműködési megállapodások, támogató nyilatkozatok beszerzése gyors ütemben zajlik, amiért köszönet illeti a velünk együttműködő önkormányzatok és a Körös-Maros, valamint a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársait.

  A Herman Ottó Természetvédő Kör a védett természeti területeken elhagyott hulladék felszámolásának feladataira kiírt program keretében illegális hulladéklerakók felszámolására és az újbóli lerakás megszűntetésére, valamint szemléletformáló tevékenységek megvalósítására nyert forrást. A Tisza mentén öt település közigazgatási területén szeretnénk egyes védett területeken felkutatni és felszámolni az illegálisan lerakott hulladéktól a helyi lakosság bevonásával. A megtisztított területeken táblákat fogunk kihelyezni, amin elrettentésül a jogellenes tevékenység lehetséges következményeire hívja fel a figyelmet. Annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk környezetvédelmi, hulladékokkal kapcsolatos attitűdje megfelelő irányban alakuljon, ismeretterjesztő előadásokat, rendezvényeket szervezünk.

  Szintén a Herman Ottó Természetvédő Kör nyert pályázatot a „Zöld Forrás” keretből Csejt pusztán megvalósítandó természetvédelmi kezelési tevékenységre, amit a legeltetéses állattartást újbóli megjelentetésével kívánunk megvalósítani
  A Nimfea Természetvédelmi Egyesület környezeti tanácsadásra és környezeti nevelésre kért és kapott támogatást.
A már hosszú évekre visszanyúló környezeti tanácsadó programunk keretében bárki megkeresheti egyesületünket, ha valamilyen környezet-, vagy természetvédelmi
problémája van, vagy ilyet tapasztal a környezetében.
Környezeti nevelés terén gyerekeknek rendszeres tematikus foglalkozásokat, családoknak a környezetvédelmi jeles napok alkalmából rendezvényeket szeretnénk szervezni a Fekete István Oktatóközpontban. XIV. Természetvédelmi Szemináriumunkra pedig a szakma képviselőit várjuk, akikkel a gerinces állatfajokat érintő gyakorlati természetvédelmi beavatkozásokról tanácskozunk majd.


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -