2012. február 23-án reggel fekete gólya és rétisas fészek térképezésre indultam Tiszaroff határába.

Eredeti tervem szerint csak át akartam haladni Tiszabő községén, föl a töltésre, majd tovább Tiszaroffra. Sajnos a korai indulás ellenére, nem én voltam az első ember a gáton, de még csak nem is a legszorgalmasabb!

Reggel 7 óra előtt, a faluhoz közel, már egy kerékpárt toló személybe botlottam. A biciklin frissen vágott, vastag fűzfaágak voltak. Természetesen az elkövetőnek volt magyarázata és gyorsan kiderült, hogy a nála lévő fűrészt nem használta, a fa a gáton hevert egy, a nagy súlytól összeroskadt kerékpár mellett. Mivel a hely leírása alapján valószínűvé vált, hogy a fa egy állami tulajdonú, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő területről származott, így az intézkedés végén a fát ideiglenesen a vésztározó zsilipjéhez közel helyeztük el, ahonnan a zsilip őre folyamatosan rálát és őrizni tudja az elszállításig. A biztonsági őrtől megtudtam, hogy reggel 6-kor kb. 15 fő már lement a hullámtérbe, így gyanítható volt, hogy ezen a napon nem ez lesz az egyetlen intézkedés.

A Gói-tói-Holt-Tisza felé haladva két tiszabői lakossal találkoztam, akik amerikai kőris rönköket cipeltek roskadásig pakolt kerékpárjaikon.

Természetesen most sem voltak restek az elkövetők felvilágosítani, hogy a fát így, darabolva találták az erdőben. Sőt, a második személy elmondta, hogy a fa egy összetört kerékpár mellett volt hagyva és erős késztetés támadt benne, hogy ezt a fát hazavigye. A két személyt felvilágosítottam, hogy a fa természeténél fogva nem másfél méteres, fűrészelt darabokban fordul elő az erdőben, pláne nem a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetben, így az általa elmondottak valóság tartalmával kapcsolatban fenntartásaim vannak, ráadásul a mai napra kezd kicsit sok lenni ez az „összetört kerékpáros” történet. Nagy lett a felháborodás, mikor tudatosult a két személyben, hogy intézkedésem eredményeképpen a fát nem vihetik haza, hanem a darabolt fűzfa mellé kell pakolniuk. Végezetül megígérték, hogy az erdőben a kidőlt fákat mostantól hátrahagyják, de az élő fákat csak azért is kivágják és ellopják.

Ekkor már világos volt, hogy a napom át kell ütemezni és ideiglenesen járőrszolgálatra váltottam. A Tisza gáton rövid időközönként közlekedtem a falu alá és fölé, miközben folyamatosan tereltem vissza a fűrésszel, fejszével az erdő felé haladó embereket. Úgy tizenkét embernél jártam, amikor feladtam a számolást, többen még a falu utolsó utcáján haladva visszafordultak, amikor meglátták a Természetvédelmi Őrszolgálat gépkocsiját. Aztán eltűntek az emberek, csend és nyugalom lett, híre ment, hogy itt vannak a természetvédelmi őrök.

No, gondoltam most már irány Tiszaroff, hátha előkerülne egy új rétisas pár fészke.

Nem sikerült messzire jutnom, hiszen egy újabb konvoj érkezett szemből, három személy két kerékpárnyi frissen fűrészelt amerikai kőrissel. Alaposan összezavartam a csapatot, mert nem mentem oda azonnal intézkedni, hanem folyamatosan 1 km-es távolságot tartva haladtam vissza a zsiliphez, miközben ők közeledtek és párszor megálltak tanácskozni, hogy mi tévők legyenek. Hamar elérték a zsilipet, de kétszeri felszólítás nem volt elég, hogy a fával megálljanak. Az sem zavarta a három személyt, amikor eléjük álltam és ismét megállásra szólítottam fel őket. Ha nem állítom meg erővel az első kerékpárt, gondolkodás nélkül nekem tolják a több mázsa fát, lendületből. Ezt követően kezdtem meg az intézkedést, de személyazonosító okmány egyik elkövetőnél sem volt. Az intézkedés alá vont személyek nagyon ingerültté váltak, mikor közöltem, hogy a magyar állam tulajdonát képező, jogszerűtlenül kivágott és elszállított fát nem vihetik haza, hanem le kell pakolni a többi mellé. Jutalmam bő tíz perces acsarkodás, artikulálatlan üvöltés, fenyegetőzés volt, de a fa csak itt maradt!

Ezek után ismerős arc bukkant fel a gáton egy zöld terepjáróval! Még az ősszel intézkedtem vele szemben, amikor védett madárfaj elpusztításán és jogosulatlan vadászaton értem tettem társaival egy halastavon.

Jócskán rávártam még, addig is folyamatosan tájékoztattam az erdőre igyekvő, érdeklődő embereket, hogy a Tájvédelmi Körzetet összetévesztik egy tüzép teleppel.

Végre ismét úton voltam Tiszaroffra, sőt elértem a cél területre is, ahol összefutottam erdész kollégámmal, aki rögtön tájékoztatott, hogy bent a hullámtérben két helyszínen is feltehetően engedély nélkül vágják a fát. Éreztem, hogy a rétisasokkal még nélkülöznünk kell egymást egy darabig.

Az első helyszín Natura 2000 terület, egy beerdősült szántó volt, gyönyörű természetes eredetű szürke nyár és fehér fűz alkotta elegyerdő. Nyoma sem volt benne tájidegen fásszárúnak, csak és kizárólag őshonos fafajokból álló, kb. 15 éves erdő volt. Volt! Ugyanis az 5 hektárból ekkorra már hármat letermeltek. A tulajdonos, aki munkásaival a kitermelést végezte, noha tehergépkocsival érkezett a helyszínre, semmilyen személyazonosításra alkalmas okmánnyal nem rendelkezett, fakitermelési engedélye sem volt. Az intézkedést a lakásán kellett lefolytatni, ahonnan továbbra sem került elő a fakitermelési engedély. A jegyzőkönyvezést követően újabb szép, Natura 2000-es, őshonos erdőállománynál találtam magam, ahol a tulajdonos fakitermelést végzett. Nem lepődtem meg, amikor intézkedésem elején a tulajdonos közölte, hogy sem személyazonosításra alkalmas okmány, sem jogosítvány, sem fakitermelési engedély nincs nála, még a traktorban sem, amivel kijött. Semmi baj, ez egy ilyen nap, irány a lakcíme! Fakitermelési engedély most sem került elő, hiszen csak a saját tulajdonából vágja ki azokat a szép őshonos fehér fűzeket, mert áradás várható és ki tudja mikor lehet legközelebb fát vágni. Az illegális fahasználó heves vérmérsékletű megjegyzéseivel övezett jegyzőkönyvezést követően irány vissza Tiszabőre, mert időközben megérkezett az erdész kolléga, hogy a Tájegység központba szállítsa a nap folyamán visszatartott fát, további hatósági döntésig.

A zsilipnél ismét tudatosítani kellett néhány személlyel, hogy a Tájvédelmi Körzetből történő fakitermelésnek igen szigorú jogszabályi feltételei vannak, csakúgy „hozni egy kis fát” nem lehet.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezen a napon találkoztam olyan emberekkel is, akik a HNPI vagyonkezelési hozzájárulását igazoló dokumentum birtokában, meghatározott helyről vágtak legálisan gyalogakácot. Sajnos, ezek a jogkövető emberek ezen a napon kisebbségben voltak az illegalitásba vonulókkal szemben.

Miután végeztünk a pakolással, megint egyedül maradtam. Tiszabőtől másfél kilométerre megálltam a gáton, hogy ha a helyi lakosság tagjai számára további ismeretterjesztést kell tartanom, akkor ne kelljen messzire menni. Délután három óra volt ekkor, egykedvűen toltam le a szendvicseket a torkomon, bár étvágyam nem nagyon volt egy ilyen nap után, de végül is ma még úgysem volt időm enni, hát miért ne!

Fél négy fele egyre nagyobb nyüzsgés támadt a falu szélén, a megszürkült, olvadt hóval borított töltésen. A leereszkedő délutáni pára és a kéményekből egyre sűrűbben szétterjedő füst közül legalább 30, rajtra kész kerékpáros sziluettje bontakozott ki, vállukon narancssárga fűrészek sorakoztak. Távcsővel tovább pásztázva láttam, hogy a falu utolsó utcájánál a hídon további 6-7 ember figyel, náluk is fűrész, némelyeknél balta. Tanácstalanok voltak. Indultak volna fáért, de a gáton ott állt a zöld Land Rover, vagy ahogy a helyiek hívják, a „rabszállító”. Sokáig néztük így egymást, majd lassan egyenként visszaszivárogtak a falu szürke, romos utcáira.

Nem gondoltam volna, hogy ennyi ember várja, hogy lejárjon egy természetvédelmi őr munkaideje! Bár nem biztos, hogy tudják, a munkaidőnk kötetlen, sebaj, a következő „ismeretterjesztő kurzuson” majd elmondjuk. Sajnos a tapasztalatok szerint lesz rá lehetőség, bőven…